Timo Tolkki felé egy bocsánatkérésssel mindenképpen tartozom. Néhány hónapja az új Kotipelto lemez recenziója kapcsán viccelődtem roskatag pszichéje kárára, ami egyáltalán nem volt korrekt részemről.  Mint ismeretes (lásd Hymn To Life szólólemezén a megrázó és felkavaró "Father" című hideglelést) gyermekkorában, egy agresszív, alkoholista apa jelenlétét kényszerült elviselni, majd látványos öngyilkosságának is szem- és fültanúja volt. Ilyen éléményanyaggal a lelkében az ember ritkán jut el odáig, ahová neki sikerült. A papírforma szerint Helsinki-külsőn kellett volna neki útonállásból előteremteni a betevő drogra valót, ehelyett ő a zene terápiás világába menekült és Európa, sőt a világ egyik meghatározó melodikus speed metal zenekarának gitáros kulcsembere lett. 

Az, hogy a Stratovarius földbeállt és Tolkki nem tudott a fontos pillanatokban bölcs döntéseket hozni, mindennek ismeretében talán nem meglepő. Az viszont igen, hogy még ezt sem követte a teljes összeomlás. Először egy rockopera (Saana), ami valószínű, hogy számára orvosság, számunkra inkább büntetés (már az a lehetetlen kék borító is, brrrr!) volt, majd egy új melodikus projekt életrehívása jelezte, hogy van élet(e) a Strato után.

Tobias Sammet, Michael Kiske és Pasi Rantanen (Thunderstone) énekesek vendégszereplésével, a Strato slágercentrikusabb megközelítését előtérbe helyező anyag könnyű hallgatnivaló. Talán túlságosan is az. Iparosmunka, mely jelzi, hogy Tolkki tehetséges dalszerző és van érzéke a slágergyártáshoz is, de a teljes koncentráció hiánya most nagyon is kézzelfogható. Érződik rajta, hogy nem ez az egyetlen dolog, ami a jelenben foglalkoztatja, a görcsös törekvés pedig, hogy mihamarabb kievickéljen a gödör aljáról, kiérleletlenné, esetlegessé tette a lemezt. A Strato aranykorát jelentő Infinite / Visions / Episode / Elements pt. I) albumokkal egészen egyszerűen összahasonlíthatatlan. A megjelenés óta leszerződtetett Gus Monsato (ex-Adagio) énekes orgánuma azért mindenképpen ígéret a jövőre nézve, tehát ne írjuk le őket, sőt bíztassuk és bátorítsuk a csapatot, ezzel is csökkentve annak valószínűségét, hogy megírásra kerül a Saana II...

Talán látszik, nem könnyű ítéletet mondani; Ha Ranschburg Jenő a teljes anamnézis ismeretében értékelné az anyagot, valószínű, hogy nehezen tudná leplezni elragadtatását, talán konferenciát is szervezne a téma köré, - sajnos nekem hideg fejjel kell állást foglalni. A Hammerworld Hangpróba rovatának vendégeként megajánlott pontszámom (10/7) reálisnak tűnik a lemez részletes megimerése után is.

Túrisas