Kiadó:
Radiant Records

Honlapok:
www.nealmorse.com
myspace.com/nealmorse

Zenészek:

Neal Morse - ének, gitár, billentyűk
Collin Leijenaar - dob
Paul Bielatowicz - gitár, vokál
Henk Doest - billentyűk
Wilco van Esschoten - basszusgitár, vokál
Jessica Koomen - vokál, billentyűk

Azt se tudom, hogy kezdjem. Volna éppen mit mondani, de vajon van-e értelme? Ez a mi állandó dilemmánk: hogyan lehet zenéről prózában írni? Mit lehet abból az összetett zenei, képi és - nem utolsósorban - lelki élményből visszaadni, amit pl. Neal Morse új DVD-jének megtekintése, meghallgatása jelent? Én egyébként sem idegenkedem a keresztény ihletésű rockzenéktől, vagy az ún. white metal-tól (lásd a Stryper- vagy Menahem-cikkemet), ennek létjogosultságát rémisztő ostobaság lenne elvitatni, s ezt pont az olyan előadók miatt mondom, mint Neal Morse. Őszintesége, elkötelezettsége, ugyanakkor zenei zsenialitása teljességgel megkérdőjelezhetetlen. Ez az ember nem egyszerűen sok hangszeren játszó zenész, vagy jó zeneszerző; Neal Morse tömény zene, ami állandóan és folyamatosan szivárog, sőt ömlik belőle.

Ennek a muzikális és lelki túlcsordulásnak jeles terméke a Sola Scriptura DVD. Katolikus lévén voltaképp erősen nehezményezem a legutóbbi lemez anti-katolikus felhangjait. Nem kell ahhoz teológusnak, de még katolikusnak sem lenni, hogy valaki belássa: az a végletesen leegyszerűsítő, sztereotip kép, s mindenek fölött az Egyház tanításának az a kitartó félreértelmezése, amit a "Sola Scriptura" szövegszerűen képvisel, ma már aggasztóan közel áll ahhoz, amit a modern liberális társadalmak a legszörnyűbb bűnként kezelnek: vagyis, a gyűlöletbeszédhez. Szerencsére Neal Morse-t nem a teológiájáért, hanem a zenéjéért szeretjük. Azért pedig lehet.

Pontosan négy éve jelent meg a nem kevésbé izgalmas "Testimony Live" DVD. Az új koncertanyag gyakorlatilag ugyanolyan hosszú; az extrákat nem számítva is közel 3 óra. Morse egy ponton tréfásan meg is jegyzi: "A feleségem állandóan panaszkodik, hogy mostanában miért nem tudok 3 órásnál rövidebb koncerteket adni." De a kedves nej fájdalma a mi nyereségünk. Ezúttal is a "? Live" (2007) című koncert albumról már ismert holland zenészek kísérik a többhangszeres fenomént. A testes dobos egyáltalán nem jön zavarba attól, hogy Mike Portnoy helyét kell betöltenie, de nem kevésbé felkészült a basszer sem. A vokalista-billentyűs csaj (aki egyébként komoly jazz énekes) meg ráadásul igazi "babe", aki egy pöttyet el is rabolta a szívem...

Feltétlen ki kell emelni a gyerekképű brit gitárost, Paul Bielatowicz-ot (pl. Carl Palmer Band), aki Guthrie Govan és Jan Cyrka mellett a zeneileg kissé posványos Nagy-Británnia igazi reménysége. Ugyan egy másik magyar rockzenei honlapon nem átallották fikázni, én ezt az irigységnek, vagy a szerző bornírt zenei hozzáállásának tudom be. Szó sincs arról, hogy széttekerné a számokat, többnyire alázatosan szolgál és csak a kellő pillanatokban szabadul el a keze. De akkor nagyon. Az illető "szakújságíró" figyelmébe ajánlom, hogy az első nagy Bielatowicz szólóra kb. az 57. percig kell várni. Ez bizony nem aránytévesztésről árulkodik.

A DVD kép- és hangminősége egyébként jó, és az is nyilvánvaló, hogy nem végeztek rajta semmilyen utómunkálatot. Benne maradt néhány tévesztés és besípolás, de ez nem zavaró, inkább a "live feeling"-et erősíti. A "Testimony Live"-nál egy kicsit változatosabb a szetlista, mert nem játsszák el az egész "Sola Scriptura" lemezt, így marad idő a szemezgetésre korábbi Morse albumokról, egy Spock's Beard lemezről (Snow), sőt még egy Transatlantic nóta is megszólal (We All Need Some Light).

A bevezetőben azon tanakodtam, hogy van-e értelme egyáltalán ilyen zenei élményről írni. Persze ha nem lenne, nyilván nem erőlködnénk ezzel a bloggal. Szerkesztőként tisztában vagyok azzal, hogy milyen kevesen olvassák ezt az oldalt (ismerem a statisztikákat). Most mégis azt mondom: én belekiáltottam a "szájber"-térbe, hogy ez a DVD eszméletlen jó. Ha akár egy ember ezért szerzi be és/vagy nézi végig, akkor már megérte.

Tartuffe