Munkából hazafelé igyekezvén, hogy-hogynem, de éppen erre a nótára esett a választásom az iPod-omon, keresgélve valami igazán ütős után. Meghallgattam. Aztán újra meghallgattam. És meghallgattam mégegyszer. Az áldóját!!! Márpedig, ha valamit háromszor meghallgatunk, az ügyeletes kedvenc, nincs mese, az ügyeletes kedvencről meg írni kell.
 
De mit írjak? Kezdjek szakmázni, hogy az elején az a tiszta torzítatlan blues-os soundot, hogy bontja ki Vai egy őrületté, meg whammy bar, meg kutyafüle?! Nincs értelme. Nincs. De tényleg.
 
Ki kell lőni ezt is a világűrbe egy kapszulában, ha már ilyen marhaságokra költjük a drága adófizetői pénzet, ahelyett, hogy felelőtlenül legatyásított bankokat konszolidálnánk. Ki kell lőni, egy "Szevasztok, mi vagyunk a Földlakók, ezt figyuszkázzátok, vazze!" üzenet társaságában, hadd lássák a nagyfejű gülüszeműek, hogy itt a Föld nevű retteneten azért mégsincs minden az utolsó betűig elbaszkurálva, sőt létezik a technikai és érzelmi tökéletességnek az a szintje, amihez lövésük sincs akkor sem, ha szarni is fénysebességgel mennek.
 
Van a népszerű videomegosztó portálon (YouTube) egy videó is a nótáról. Ha ezt az írást elolvastátok, nézzétek meg (kötelező!!), hiszen a mozdulatoknak is óriási jelentősége van. A zene és előadása együtt, lenyűgöző. Aki erre érzéketlen, az soha többé ne olvasson bennünket, tök feleslegesen vesztegeti az idejét.
 
Nagy a kép. Direkt!
 
Túrisas