Kiadó:
Ulterium Records

Honlapok:
www.harmonymetal.net
www.myspace.com/harmonyofficial

Zenészek:

Henrik Båth - ének, gitár
Tobias Enbert - dobok
Magnus Holmberg - billentyűk
Markus Sigfridsson - gitár
Kristoffer Gildenlöw - bőgő

Aki figyelmesen olvassa blogunkat, nemcsak alkalmilag vagy kutyafuttában, annak talán föltünt, hogy a zenészek fönti névsora kísértetiesen hasonlít a korábban már tárgyalt Darkwater nevű svéd progresszív brigád tagjainak névsorához. Valójában többről van szó mint hasonlóságról, mivel a Pain Of Salvation-ből átigazolt Gildenlöw tesó kivételével egy az egyben ugyanazzal a csapattal van dolgunk, csak most éppen más néven futnak.

Számomra nem egészen átlátható, hogy a Darkwater most jégre lett-e téve (kár lenne és a honlapjuk sem árulkodik ilyesmiről), a Harmony csak egy projekt, vagy teljes értékű párhuzamos erőfeszítés. Tekintve, hogy a Harmony 2003-ban már jelentkezett egy "Dreaming Awake" címet viselő lemezzel, talán éppen a Darkwater tekinthető projektnek. A végeredmény szempontjából tulajdonképpen mindegy.

Ezév elején megjelent Darkwater kritikámban, a progresszív debüt-albumot nagyon ígéretesnek neveztem és csupán három - ha úgy tetszik kritikai - megjegyzéssel éltem: (1) a hangzás túl éles lett, különösen ami a dobokat illeti, (2) az énekes hangjával még barátkoznom kell, és (3) fogósabb dallamok kellenének. Nos, a Harmony esetében egyik vonatkozásban sem érzek késztetést a panaszra. A hangzás ezúttal jobban lett kikeverve, jellegzetes skandináv dallamok özöne zúdul az emberfiára, és ebben a kontextusban Henrik Båth hangja is sokkal meggyőzőbb.

A Harmony lényegében nem is sorolható a progresszív kategóriába, vérbeli dallamos heavy metal ez a Darkwater-nél könnyedebb és húzósabb hangvételben; olykor határozottan a régi Stratovarius-t vagy a korábbi Thunderstone-t juttatja eszembe (pl. Aftermath, Inner Peace). Mivel a zenészek ugyanazok, a hangszerkezelés kiváló minősége adott, de a nóták kevésbé sarkosak, nincsenek túlmatekozva, az egész kevésbé modoros. Elkötelezett progresszív rajongóként némi aggodalommal ismerem el, hogy nálam a zenészek két formációja közül célfotóval a Harmony nyerte a futamot. Ebben bevallom nem kis szerepe van a nyíltan keresztény szövegvilágnak.

Nem is látom értelmét tovább fűzni a dolgot. Szinte már az első hallgatás után éreztem, hogy ez most nagyon el lett találva. Az ilyesmit egyszerűen megérzi az ember; olyanfajta megilletődöttség vesz rajta erőt, mint amikor hirtelen valami nagy ember (mondjuk egy király) társaságában találja magát. Hogy ez az album előkelő helyen végez majd a 2008-as Top 10 listámon, az tuti fix!

Tartuffe