Kiadó:
Lion Music

Honlapok:
www.tomorrows-eve.de
myspace.com/mirrorofcreation

Zenészek:

Martin LeMar - ének
Rainer Grund - gitár
Oliver Schwickert - billentyűk
Chris Doerr - bőgő
Tom Diener - dobok

A német progresszív zenekarok szinte lopakodó módban, de ugyanakkor elég megbízható – ha nem is kiugró – minőségben szállítják a hallgatnivalót. Úgy látszik, ebben a műfajban a germánok képviselik a zömök derékhadat. A nemrég izgalmas, jól sikerült albummal jelentkező Ivanhoe után most a Tomorrow's Eve hallat magáról. A 2006-os "Mirror Of Creation 2" című lemez – egyébként alapvetően pozitív - értékelésében megemlítettem, hogy a kislemezes új nóta, a "The Tower" egy még direktebb, még keményebb hangvételű anyag ígéretét hordozza.

dionysosrising.blog.hu/2008/04/12/tomorrow_s_eve_mirror_of_creation_2_genesis_ii_2006

Az október 10-én megjelent "Tales From Serpentia" nem is cáfolt rá erre a megérzésre. Tematikus értelemben tulajdonképpen most is egy concept-albummal van dolgunk, bár ezúttal nem egyetlen összefüggő cselekményről, hanem rövidebb történetek sorozatáról van szó, amelyeket az köt össze, hogy mindegyikük egy elborult, a rémisztő álmok és a nem kevésbé ijesztő valóság mezsgyéjén megrekedt elme szüleményei. Ennek megfelelően a dalokból szigorú, sötét, szinte dermesztő hangulat árad. A számok között gyakran átvezető prózai részek hangzanak el, és a "mesélő" hangja kísértetiesen hasonlít a Dream Theater "Scenes From A Memory" című albumáról ismert narrátoréhoz. Talán nem véletlenül.

A zenében persze most is a gitár(ok) néha egy kicsit tagolatlan zakatolása dominál, de akad azért néhány inkább jelzésértékű gitárszóló (Rainer Grund talán csak a "Remember" és a "Succumbus" című számokban engedi el magát egy kicsit) és néhány jobban sikerült billentyűszóló is. Martin LeMar-nak kiváló vokális adottságai vannak, de most – talán az olykor esetlegesnek tűnő dallamok miatt – az a benyomásom, mintha helyenként túlságosan mereven, a hangokat nem annyira énekelve, mint inkább kiabálva próbálna kellő súlyt, bődületet kölcsönözni saját teljesítményének. Nyilván kevés embernek mond ez valamit, de ez egy görög progresszív együttes, a Wastefall énekesét, Domenik Papaemmanouil-t juttatja eszembe.

A "kígyóföldi mesék" egy meglehetősen homogén, borongós kedélyű és vaskos progresszív album. Bár én személy szerint a korábbi néhány lemez egyenletesen emelkedő szintű teljesítményére alapozva többet vártam, voltaképp semmi okom a csalódottságra.  Az indokolatlanul trágárra sikeredett (és progresszív körökben már-már kötelezőnek tekintett)  intro után a lemezt indító "The Years Ahead – Dream Diary – No Harm" hármasság meg határozottan erős. Ha elfog a komor világfájdalom, akkor néhány Evergrey nóta után ezt fogom "küldeni".

Tartuffe