Mint Luca széke, úgy készült, de azért végre-valahára csak  a kezünkben tarthatjuk a Seattle-i csapat első DVD-jét. A Gigantour I. DVD-nek köszönhetően ugyan volt már Nevermore zúzda, házi használatra, de hiába fejeltem le több ízben is a csillárt otthon a "koncert" hevében, a két közepesen szarul kevert nóta csak a függőség tüneteit tudta enyhíteni.

Seattle misztikus egy hely. Érdemes lenne talán Lui Padre-nak kiutazni és varázsvesszővel bevizsgálni a próbatermek környékét. Egyrészt addig sem lenne itthon, másrészt talán kiderülne, hogy mi okozza az innen induló csapatokban kialakuló, sokszor egy egész műfajt befolyásolni képes karizmát. Ez néha progresszív (Queensryche), néha regresszív (kócos, szőke, pulcsis bácsi, Isten nyugosztalja), de hatásuk mindig jóval túlnő a városkapun.

A Nevermore nehéz időkben lépett színre. 1995-ben nem a rendezett hosszú rőzsék, a teátrális és monumentális énektémák, súlyos, technikás riffek, kigyakorolt virtuóz szólók határozták meg az utcaképet arrafelé, de a Warrel Dane sötét, fájdalmas dallamainak és a muzsikusok tudásának nem lehetett nemet mondani. Illetve lehetett, járt is a kritikusok szája rugóra, de annak szánalmas hiábavalóságát az ösztöke elleni rugdalózás bibliai képe szemlélteti leginkább.

Így lettek ők világhírűek és így lett megérdemelten az övék az egyik legintenzívebb koncertteljesítmény, amelynek átnyújtott esszenciája most a TYOTV. Nem mintha ezt érdemes lenne forintosítani, de a beruházás nekem a koncert első harmadában elhangzó Enemies Of Reality alatt már megtérült.

Jeff Loomis és Chris Broderick (ex-Jag Panzer, most Megadeth)  egy színpadon! Atyavilág! Már a kiállásuk is gyilkos. Broderick mint egy Bionicle, csak a keze nem fegyverben, hanem gitárban végződik. Azt mondtam, nem fegyverben? Hülye vagyok! Fegyver az, halálos. Az Enemies Of Reality-ben Jeff és Chris unisonója konkrétan öl, amit pedig összeriffelnek, attól még hajnal kettőig sem tudtam elaludni. (Este hallgattam meg először.)

A felvétel Bochumban készült (ahol a szülinapi Rage koncert DVD is), ennek megfelelően a színpad meglehetősen kicsi, nem kimondottan lenyűgöző világítással és nem is kimondottan szép képekkel, de a rengeteg vágás és dinamikus közeli (azok a szólózó/riffelő kezek!) felvétel jót tesz az összhatásnak. A közönség extázisban, mint ahogyan a végére (Sentient, Narcosynthesis, Heart Collector, Born, Godless) már magam is.

Aki nagyszínpadon és profi fényekkel akarja nézni a Nevermore-t, az a második DVD-vel vigasztalódhat, a Wacken-i zúzda négy nótája különösen állat, bár itt csak sztereo a hang, nem olyan ultrabrutál, mint az Andy Sneap által kreált übersound a főműsorban. Hab a tortán, hogy a tetszetős booklet közepén hazánklánya, Bátky-Valentin Szilvia a Shockmagazin.hu főszerkesztője ördögvillázik Warellel, ehhez ezúton is gratulálunk.

Képben csak kurva jó, zeneileg viszont irtózat anyag.

Túrisas