Lehet, hogy megrettentek a hegedűs-furulyás metal-ban nyomuló olaszok, hogy az északról érkező, egyre duzzadó, lassan mindent beborító táncos folk-hullám elmossa őket is, pedig ők azért nem is mostanában lovagolták meg s(m)urfdeszkáikon a (divat)hullámokat.

Mindenesetre mintha némi önértékelési krízisből levezethető kapkodás lenne náluk tettenérhető mostanában. Itt volt ugye a tavalyi album, a "The Scythe" és kapták is rendesen az ívet a kritikusoktól, hogy miért kellett a hegedűket így alárendelni a súlyos gitároknak (Há' mé? Azé' mer' heavy metal banda vannak ők, hát nem? - Hát de!). Úgyhogy én ezt a nyilvános autodafét kicsit jogtalannak éreztem, ráadásul nem is sikerült a lemez annyira trére. Arra viszont jó volt, hogy úgy összezavarja a srácokat, hogy ezúttal egy - számomra legalábbis - kicsit jellegtelen, kiskocsmákban előadva talán működőképes, de a szobában egyben végigkagylózva a végére már kimondottan fárasztó akusztikus anyaggal vezekeljenek a tiltott power-esedés miatti "eretnekségük" miatt.

Egyszer merik csak megröfögtetni a dzsi-dzsis gitárt, akkor viszont inkább ne tették volna! Hogy kinek a bornírt ötlete volt előkapni Belinda Carlisle "Heaven Is A Place On Earth" című, 80-as években agyonjátszott popslágerét, el nem tudom képzelni. Nem egy rossz nóta ez egyébként, de mi a szart keres itt, egy akusztikus, táncos folk lemez kellős közepén? Viszont már bántani sem akarom őket, mert a végén tényleg úgy megkergülnek, hogy jövőre jön egy egész lemeznyi feldolgozás Laura Branigen (Self-Control), T' Pau (China In Your Hands), Berlin (Take My Breath Away) dalokkal, mondjuk "Flute & Eighties" címmel...

Na, akkor viszont megyek Olaszba és a furulyájukkal fogok a seggükre verni.

Túrisas