Mystic Prophecy: Fireangel (2009)

Kiadó:
Massacre Records

Honlapok:
www.mysticprophecy.net
myspace.com/mysticprophecy

Ha valakinek, hát nekem nem szabadna (illene) olyan nyíltan sátánista szövegvilággal "megáldott" bandákkal foglalkoznom, mint a Mystic Prophecy. Nehéz is magamat függetleníteni ezektől a gonosz és ostoba dalszövegektől – még ha póz is az egész –, de a lemez hallgatása közben rendre azon kapom magam, hogy a zene sodrása (és itt szigorúan a zenére gondolok) magával ragad. Persze nem szükségszerű, hogy az ilyen tehetséges, szikár euro-power muzsikát játszó bandák föltétlen alvilági témákból merítsenek "lírai" ihletet. Bizonyítéknak itt van nekünk a hasonló stílust képviselő Brainstorm vagy a Firewind.

Persze a Brainstorm és a Firewind nem véletlenül merült föl bennem, hiszen az immár hatodik lemezzel jelentkező Mystic Pophecy első három lemezén az ifjú titán, Gus G. gitározott, sőt mai napig a kiváló orgánummal rendelkező, ugyancsak görög származású R. D. "Lia" Liapakis rekeszt a mikrofonállvány mögött. De még hogy! A Brainstorm pedig úgy került az "egyenletbe", hogy a Mystic Prophecy törzsgárdája tulajdonképpen germán, és nehéz is lenne tagadni az áthallásokat. A "Demon's Crown" pl. simán szerepelhetne a 2008-as Top 10-es listámon előkelő helyezést elért "Downburst" albumon. Néha föl is kapom a fejem, hogy most "Lia" énekel vagy Andy B. Franck?

A Tűzangyal nem a meglepetések lemeze, sem a korábbi anyagokkal való összehasonlításban, sem pedig, ami az egyes szerzeményeket illeti.  Szemlátomást egyedül a borító tekintetében sikerült komoly előrelépést tenni. Egyébként meg homogén (talán túlságosan is az!), egyenletesen jó színvonalú, erőteljes, mégis dallamos power metál ez, amit kevesen tudnak ilyen meggyőzően játszani. A "Father Save Me" és a "Revolution Evil" megítélésem szerint a stílusirányzat legkiválóbb dalai közé tartoznak. Szerelmes Istenem, csak a szövegeket ne érteném!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika