Ha létezik lelombozó külcsín, akkor ezt a csapat, vagy inkább projekt tökéletesen megvalósította, és akkor még nem beszéltünk a névválasztásról, ami arra enged következtetni, hogy a brainstorminghoz mindösszesen 10 másodperc állt rendelkezésükre. Az elfuserált koncepción nyugvó filléres kivitelezésű, odahirtelenkedett borítógrafika (gagyi sziklaszirt fölött köröző gagyi sas) láttán, el is ment a kedvem az egésztől.

Még szerencse, hogy kötelességből megnéztem a kiadvány hátsó oldalát is, ahol viszont a látottaktól már húztam is hátrafelé az ívet, és zuhantam lefelé hídba. Göran Edman (ex-Malmsteen) ének, Anders Johansson (ex-Malmsteen, Hammerfall) dobok, Mats Olausson (ex-Malmsteen) billentyű, Per Stadin (Snake Charmer) bőgő!!! Jesszus! Há' mi van itt má'?!

Egyetlen ember volt csupán számomra ismeretlen, egy, a többiektől nagyobb képen szereplő muzsikus, tehát vélhetően a projekt agya, bizonyos Ralf Jedestedt. De miért is gondoltam volna bármi rosszra, kiváltképp, hogy egy legendás, Eddie Van Halen mintás, Kramer Baretta gitár feküdt az ölében.

Na akkor legyetek erősek!  Ralf Jedestedt a világ legnagyobb mázlistája, vagy valakinek a valakije, nem tudom, de hogy talentumok nélkül vergődve, leplezetlenül szerény képességei ellenére, ilyen zenészválogatottat tudhat maga mögött, az számomra érthetetlen. Nehezen is tudná leplezni, a második nóta végére már egyértelműen kiderül, hogy nem jogosult a piros, fehér-fekete csíkos Kramer gitár használatára, hiszen Van Halen-nel egy lapon nem lehet említeni. Legalább 50 oldalt kellene írjak, hogy a végére behivatkozhassam egyáltalán Eddie nevét.

Nem arról van szó, hogy a zenészfenomén társak után egy eszetlen, villámgyors skandináv zenész-iparost képzeltem el, és hoppon maradtam, mert Ralf egy virgakorszakán már régen túljutó, felnőtt, letisztult lehiggadt (bla-bla-bla), tapasztalt zenész, aki a technika és magamutogatás helyett mára fontosabbnak tartja a zene közös élményét. Messze nem. Ralf közepes dalszerző, aki ugyan kevés hangból építi fel szólóit, viszont irritálóan bénán és amatőrökre hajazó módon.

A többiek vannak annyira vérprofik, hogy akkor is megmentenék a lemezt, ha teljesen letörölnénk a gitársávokat, így összességében hallgatható marad a "Land Of The Free", sőt ha valaki nem osztja azon véleményemet, hogy míves gitárjáték nélkül szinte értelmezhetetlen a minőségi hard rock, még jól is járhat, ha beszerzi az anyagot. Én nagyon csalódott vagyok, azt a Kramert pedig valaki vegye el tőle!

Túrisas