Az Alkonost a halottak birodalmának félig asszony, félig madártestű istennője. Isten (istennő pláne) ugye nem lehetek, félig asszony és egészen madár viszont igen. Előbbihez csupán csipetnyi szabadelvűség, elhatározás és plasztikai beavatkozás szükséges, utóbbi pedig önmagánál fogva (latae sententiae), szükségszerűen bekövetkezik, ha ezredjére is bekajálom azt a maszlagot, hogy hiteles pogány (jelen esetben tatár) folkmetal zenét hallgatok.

Nem hiszem, hogy az egyetlen és közös ősanyánk az oka, hogy a származási ország karakteres népzenei hagyományai ellenére, kezdenek lassan ipari mennyiségben, kaptafára készülni a stílus lemezei, leszámítva egy-két valóban hiteles és ügyes előadót. Pörgő kétlábgép, hörgés, áriázó énekesnő, szinti aláfestés, kamufolk dallamok - és nagyjából meg is vagyunk.

Nézegetem az Alkonost cirill betűs borítóját, és önkéntelenül is eszembe jut Vlagyimir Iljics Uljanov, azaz Lenin elvtárs, a népek halhatatlan vezére (helyett vadásztrófeaként kitömött és vásári látványosságként közszemlére tett cárgyilkos). Mennyire örülne, ha látná, hogy a többre érdemes tatárok, önként belesimulnak a nagyfene nemzetköziségbe, és az egyéni, nemzeti ízek hangsúlyozása helyett, internacionalista folk metalt tolnak.

Aki nagyipari fogyasztó, az szerezze be ezt is, mert semmivel nem jobb, nem rosszabb, mint sokszáz társuk.

Túrisas