Ritkán kerülök ilyen helyzetbe egy-egy zenekar / lemez kapcsán, de most tényleg nem is tudom, hogy mit is kellene frappánsat, szellemeset, kifejezőt írjak.

Alapból nem szeretem, ha egy kritika száraz, csak a tényfeltárásra szorítkozik (olvasna el ilyet a fene!), de most felbukkantak itt nekem ezek a német fiatalok, egy vérprofi hangzású, de teljesen arctalan lemezzel, én meg állok csak pőrén, megfürödve, és kénytelen leszek megírni életem első, hozzájuk hasonlóan arctalan elemzését.

Nehogy félreérthető legyek, egyáltalán nem rossz ez a lemez, sőt, nagyon is tisztességesen megírt és előadott euro power metal-t rejt, enyhén progresszív dalstruktúrákkal. Csakhogy egy pillanata sincs, amiért picit megdorgálni hagyná magát, mint ahogy egy pillanata sincs, amiért igazán lelkesedni lehetne. Ez vonatkozik a hangszeresekre, dalokra egyaránt.

Már a névválasztás is tipikus. Nem is béna, de a legkevésbé figyelemfelkeltő. Predesztinált az elfelejtésre, csakúgy mint a lemez egésze. És hogy egy alapvetően mégiscsak minőségi munkát miért kell ilyen távolságtartó kritikával illetni? Ahogy az élet és rockzene legtöbb kérdésére, a Szentírás (Jelenések Könyve) adja meg a választ:
  
"A laodiceai egyház angyalának írd meg: Így szól az Amen, a hűséges és igaz tanú, Isten teremtésének kútfeje: Ismerem tetteidet. Nem vagy se hideg, se meleg. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg! De mivel langyos vagy és se hideg, se meleg, kivetlek szájamból."

Hát ezért.

Túrisas