Kiadó:
Eagle Records

Honlap:
www.stevemorse.com
myspace.com/stevemorse

Előrebocsátom, hogy elszánt Dixie Dregs és Steve Morse rajongó vagyok. Az 1996-os "Stressfest" nálam minden idők legjobb instrumentális gitár-albumai között szerepel (lásd pl. "Retrospektív" rovatunkat), de mióta hősünk a Deep Purple kereteiben ontja a lemezeket és turnézza be keresztül-kasul a világot, szóló karrierje mintha parkolópályára lenne téve. Persze lehetséges, hogy az egyébként nagyon is fiatalos, zeneileg pedig döbbenetesen termékeny gitáros is öregszik (akármilyen hihetetlen, már 55 éves!!!). Akárhogy is, az elmúlt tizenvalahány évben összesen két meglehetősen középszerű földolgozás lemezre futotta (Major Impacts I-II) és egyetlen új stúdió albumra (Split Decision, 2002), amit a 2-3 baró nóta (Hightened Awareness, Mechanical Frenzy, Back Porch) ellenére minden igyekezetem mellett sem sikerült igazán megkedvelnem.

Ilyen előzmények után nem kis várakozással vetettem magam bele az új hanghordozó kiértékelésébe. A "Name Dropping" és a "Brink Of The Age" című nóták izmos kezdése után fölcsillant bennem a remény, hogy megszületett végre a nálam etalonként kezelt "Stressfest" utódja. Sajnos később Steve Morse behúzza a gyeplőket és visszaigazítja a képzeletbeli lovakat az ezerszer megjárt, kicsit már poros útra. Menetrendszerűen megérkeznek a dicső Dregs-es múltat idéző dalok is: a kötelező dixie (John Deere Letter) és az akusztikus J. S. Bach által ihletett duett a bőgőssel (Baroque 'n Dreams). A képlet negyed évszázada (az 1984-es "The Introduction" óta) nagyon keveset változott. Talán itt a bibi... meglehet, hogy egy billentyűs  sokat frissítene a dolgon.

Mindenesetre az "Out Standing In Their Field" az elmúlt 13 év legszerethetőbb Steve Morse anyaga. Hangszerkezelésben a trió minden egyes tagja hozza, ami elvárható tőle; ebben eddig sem volt hiba. A kompozíciók valahogy összeszedettebbek, mint az előző lemezen, Steve Morse gitárjátéka pedig egy árnyalatnyit sem fakult; ugyanaz a forrongó, vibráló erő és elszánt dinamika jellemzi. Az nem lehet véletlen, hogy Steve Morse-ot a modern progressive metal szcéna méltán ünnepelt gitárosa, John Petrucci legmeghatározóbb példaképei között tartja számon.

Tartuffe