Az igazat megvallva, még mindig nehezem tudom megérteni, hogy a múltkori, ölég szerencsétlenül letiltott rockinformos Paksi Endre interjúm (ne lásd: itt), miért verte ki ennyire a biztosítékot az érintetteknél.

Endre a Pokolgép alapító tagja volt, tehát legyen ez most a vezeklés helye. Nem az persze, mert nincs miért vezekelnem. Egyszer az életben, ráadásul remélem a közeljövőben, megadatik, hogy Kukovecz Gabinak is feltegyek olyan "kőkemény" és "tiszteletlen" kérdéseket, hogy van-e kapcsolata Nagyfi Lacival, anekdotáznak-é olykor egy sör mellett a "Gép" aranykoráról, sőt még azt is bátran elővezetem majd, hogy hány napig röhögtek egyfolytában, amikor az "ördögtestvéres" szöveggel előrukkolt az udvari "költő", és kiderült, hogy mindezt komolyan is gondolja. Csak remélni merem, hogy az általam rendkívül sokra becsült muzsikus, civilben zenetanár és ötgyermekes apuka a kérdéseket hallva nem gömbölyödik tüskelabdává, mint a támadást érző sün, nem érzékeny metal-mimózaként, hanem a dolgokat helyén kezelve, derűsen, ha kell, önkritikusan mesél majd a magyar metal legszebb napjairól, amelynek ők – az Ossiánnal együtt – főszereplői voltak.

Merthogy nekem ezek a dalok az aranykort idézik. Többek között, anno még Szegeden, a Városi Sportcsarnokban(!) szereztek csodálatos pillanatokat. Talán elhinni is nehéz, de képes volt a Pokolgép nagyobb helyeket is megtölteni, és piróval megtámogatott felejthetetlen, óriási hangulatú bulikat adni.

1990-ben, a Körcsarnokban felvett koncert, részben az akkori utómunkálatoknak, részben az Alexandra kiadó most digitálisan feljavított újrakiadásának köszönhetően abszolút elfogadható megszólalású, és elképesztő hangulatról árulkodik. A közönség hangosan énekli a nótákat, sokszor még azt megelőzően, hogy a zenekar belekezdene.

Talán nem tudom reálisan megítélni, hogy ebben a szerelemben mennyi a nosztalgia, de  őszintén azt gondolom, hogy a "Kár minden szó", az "Itt és most", a "Vallomás", a "Tépett madár", a "Háború gyermeke", az "Ítélet helyett" vagy akár a naív elesettségében is szerethető "Gépinduló" zeneileg is professzionálisan összerakott, klasszikus rockslágerek, hibátlan és kimagasló gitárjátékkal, amelyek minden tekintetben kiállták az idő próbáját. Ugyanígy hallatszik az is, hogy a "Metál az ész" már egy hanyatló időszak nagyon is felejthető zenei terméke, ami a nem túl acélos, pannon tucatmetal stílusjegyeit mutatja. Hejh, de jó lett volna ehelyett az "Újra megszületnék" nótát hallani!!!

Hogy mennyire sokat jelent nekem ez a lemez, világosan mutatja, hogy Tartuffe ma reggel utasított, hogy a szenzációs új Wingert írjam meg késlekedés nélkül.  Erre én előrukkolok a "Géppel". Na hiszen, lesz nemulass!

Túrisas