Avantasia: Angel Of Babylon (2010)

Jó, hogy nem honlap vagyunk, mert az mégiscsak egy nyitottabb fórum, talán bizonyos elvárásokkal és viselkedési kódexszel a szerkesztőkre nézve is, ezért ott pl. nem illene leírni, hogy hülye az a metalhead, aki tutujgatja az Avantasia első és második lemezét (Metal Opera I-II), a harmadik albumot (The Scarecrow) pedig köpködi, merthogy a speed himnuszok odalettek róla.

Hál' Istennek, mi csak egy internetes napló vagyunk, mindenféle megfelelési kényszer nélkül, ezért halálos lelki nyugalommal vetem ide, hogy "hülye az a metalhead, aki tutujgatja az Avantasia első és második lemezét, a harmadikat pedig köpködi, merthogy a speed himnuszok odalettek róla." Tudniillik, ez ölég akkut zenei korlátoltságra enged következtetni. A harmadik lemez, mely egyben a "The Wicked Trilogy" első része, ízlésektől függetlenül volt zenei. Színvonalában mindenképpen méltó az első és második albumhoz. A címadó "Scarecrow" pedig klasszikus. És az nem lehet érv, hogy a duplázó nem kapott főszerepet, mert ez sületlenség. Ráadásul kapitális. Jó, a beharangozó "Lost In Space" hallatán én is repülősó után kaptam, de akit a Roy Khan által énekelt "Twisted Mind", vagy a már említett címadó felbőszített és inkább azt szerette volna, ha Tóbiás egy franchise instant Helloween granulátumot felold vízben, majd kiadja Avantasia III címmel, az hallgasson élete végéig kizárólag Gamma Ray-t, és kedves, egydimenziós megelégedésére váljon.

Azon most nem kezdek el kattogni - ez Tartuffe vesszőparipája -, hogy miért került ~6500 pénzbe (postaköltséggel!!!) a limited edition box set, ha a tengerentúlról rendelem meg, amikor idehaza közel duplája, inkább belenyugszom a sorsomba:).

Az előzetes kritikák alapján a "gyengébb" lemezzel indítottam a meghallgatást és nem is láttam értelmét a továbblépésnek. Egyelőre ez elég, két kiadós főétel gyors elfogyasztása hedonizmus, meg egészségtelen is.

Tobias Sammet dalszerzői tehetségét kétségbevonni immáron nem lehet (nem lehet azt már régóta egyébként…). Nincs itt egy rossz nóta sem, ha speed (újra van ilyen, kedves die hard germanisták!), ha nem speed, ott van a minőség levakarhatatlanul a dalokban. Ami nekem külön meglepetés, hogy ezúttal nem csak a közös éneklésre késztető nagyívű (utálom ezt az elcsépelt kifejezést, de télleg az vazze!) énektémák és a vendégénekesek viszik el a hátukon a produkciót. Olyan zenei, hangszerelési megoldásokkal, hangszeres bravúrokkal rukkol elő nótáról-nótára a Sascha Paeth vezette muzsikus gárda, amelyre addig csak helyenként volt példa az Avantasia-vállalkozásban.

Lehet mindezt úgyis lereagálni, hogy pl. az  "Alone I Remember egy bluesos, picit funkos hard rockos valami, a rosszabbik fajtából" (Hard Rock Magazin), én inkább azt mondanám, hogy amivel itt főriffként beköszön Sascha, az egy gatyaszaggatóan feelinges gitárbravúr, és miért lenne már baj, ha a kvinteket néha most kiváltják a nagyobb technikai felkészültséget igénylő zenei megoldásokkal. Ne gyerekeskedjünk már!

Jorn Lande Tóbiás mellett a másik főszereplő, és nem tudok eléggé lelkesedni, hogy az Avantasia lemezeken nem az "Úúú, bébi-bébis" Coverdale-kópiát hallom, hanem a bömbölő oroszlánt. Csillagos ötös, dicsérettel, jutalomkönyvvel. (Az én időmben még adtak ilyet az iskolaelitnek, más kérdés, hogy az élmény nem személyes…) A Toy Master (Alice Cooper) ezúttal - és ettől megint csak nem borultam sírva az asztalra - maga a Mountain King (alias Jon Oliva)! Sammet pedig egy igazi testre szabott (nem volt kis meló, se így, se úgy…) nótát tett Oliva mester elé, aki köszönte szépen, és el is énekelte, gonosz kiskacajjal, félelmetesen, vérprofin, ahogy csak ő tudja egyedül a világon.

Ne ragozzuk tovább, így is hosszú lett már. Kötelező az europower szimpatizánsoknak, az elvileg jobbik lemezre ráadásul csak ma fog sor kerülni. De fasza lesz az estém!

Túrisas

Címkék: metal operák