Tudom, kicsit sablonossá lettem mostanában a lemezborító-fétisemmel, de egy kritika írásánál az első benyomás nem elhanyagolható, amit ugyanúgy befolyásol a borító/booklet képi világa, mint az első dal hallgatóra gyakorolt hatása.

Ilyen tekintetben az amerikai Solace tagsága nem piskóta; meg nem is egészséges lelkek gyülekezete. Mintha csak egy mesekönyv illusztrációja lenne, olyan tetszetős színekkel festtették ki háziművészükkel magukból a középkori egyházzal szembeni összes frusztrációjukat. Szépen elrejtve, néhol afféle díszítősorként pedig megszámlálhatunk még 45 fő akasztott, 6 fő karóba húzott és 1 fő nyárson forgatott áldozatot, természetesen angyali asszisztáció mellett. És akkor még az emberből készülő levest kortyolgató kecskebakról (Baphomet) nem is beszéltem. Nagyon jópofák, nincs mese. Ez azért legalább akkora sötétség, mint amekkorát ők tévesen a középkori mindennapokba vizionálnak.

Most következzen az első dal, ami jóval kevésbé provokatív, nem is annyira színes, mint az artwork, viszont zenei tartalmában ugyanúgy kapufa. Saját bevallásuk szerint minden hatott rájuk, ami "heavy", de azért nem leszek gondban, ha a legnagyobb hatást kell megnevezni. A megoldóképlet: Gibson SG + bajusz. Eltalált és ihletett pillanatokban nagyon sikerül elkapni a fonalat, a "Six-Year Trainwreck" egy óriási riffekkel eldöngetett, lendületesebb doom-téma, igen, korai Black Sabbath feelinggel. Kár, hogy ezt a nívót nem végig sikerül tartani, az meg kifejezett baj, hogy felbukkan itt szilaj punk vadságával pl. a 'The Skull Of A Head Of A Man' is.

Kicsit tényleg össze lett itt minden kafatyolva, ami rock és egyben legalább 30 éves zenei örökség. Így főztek nekünk egy zenei őslevest, amelyben vannak finomabb falatok, de összességében emberi fogyasztásra nem szívesen ajánlott. Egye meg Baphomet, ha már úgyis ekkora nagy cimbora.

Túrisas