Kiadó:
Inner Wound Recordings
Ulterium Records

Honlapok:
www.soulspell.com
myspace.com/soulspellmetalopera

Heleno Vale megduplázta, és nyert!!! Ez a fölkiáltás nem a minap rendőri rajtaütést szenvedett Korda Pókerklubban hangzott el, hanem a saját szobámban, miután meghallgattam az egyébként tök ismeretlen brazil dobos második metál operáját. Már az első próbálkozás (A Legacy Of Honor, 2008) is fölkeltette az érdeklődésemet, hiszen a skandináv zenék után talán épp a brazil megjelenéseket kisérem legnagyobb figyelemmel, de az a lemez - a számos jól sikerült ballada és a nagynevű zenészek közreműködése ellenére - még kiforratlannak tűnt. Ráadásul egyáltalán nem rajongok a fékevesztett euro-power vágtákért, amiből azért volt ott jónéhány.

Azután Vale cimbora - hál' Istennek! - elveszett az igazság labirintusában, ahonnan érettebb zeneszerzőként került elő, majdnem teljesen maga mögött hagyva a sebes trappolásokat előállt egy igazi Avantasia-féle mesterművel. Az összehasonlítás kézenfekvő; Vale ugyanazt az utat látszik bejárni mint Tobias Sammet, kivéve, hogy karcosabb megközelítésben tálalja operatikus metál himnuszait. Abban a tekintetben is egyezik a két kiváló dalszerző hozzáállása, hogy szeretnek élvonalbeli énekeseket, muzsikusokat megnyerni projektjeik számára, hogy egyrészt így szerezzenek maguknak reklámot, másrészt így tegyék nótáikat igazán megkapóvá, változatossá.

Az új albumon - nem lódítok! - 26 énekes szerepel, többnyire brazilok (pl. Nando Fernandes, ex-Hangar és Iuri Sanson, Hibria), de ez egyáltalán nem megy a minőség rovására, sőt! Ha valaki az életerős brazil metál-világot nem ismervén esetleg kétségeket táplálna, azzal közlöm, hogy olyan óriások bőgik itt el magukat, mint Jon Oliva (ex-Savatage, Jon Oliva's Pain) és Zak Stevens (ex-Savatage, Circle II Circle), de az Európában jól ismert brazil énekesek közül is itt van, aki számít: pl. Edu Falaschi (Angra, Almah) és Germán Pascual (ex-Narnia). Ha már énekeseknél tartunk, a lemez legjobb nótájában, az "Into The Arc Of Time"-ban egyszerre halljuk Jon Olivá-t és Zak Stevens-et, ami olyan tébolyult Sava-fanoknak, mint én, azért nem kis ajándék. A gitárosokról Roland Grapow (ex-Helloween, Masterplan) kivételével még nem hallottam, de - ahogy ez a braziloknál már csak lenni szokott - egyik sem hurka-gyurka. De nem ám!

A metál opera történetének összefoglalására nem vállalkozom, mert a szokásos áttekinthetetlen és értelmetlen zagyvaságról van szó: Isten, ember, mások életét befolyásoló választások, egymással kozmikus összefüggésben álló egyéni döntések, és egyéb finomságok. Heleno Vale írónak lehet, hogy pocsék, de zeneszerzőként nálam most jelesre vizsgázott.

Tartuffe