Azt, hogy a velem egykorú (42) brit hard rock legenda neve hallatán a többség egy gülüszemű ufonautára, jobb esetben a velük  szinte már  baráti kapcsolatot ápoló Pataky "Pécs környékén van egy anomália, ahol ki-be járnak az idegenek" Attisra asszociál, kénytelen bár, de elfogadom. De azt már kétségbeesetten, az asztalt verve, átkozódva sírom el, hogy talán még "zenekar" kategóriában is ismertebb nálunk a hazai ugra-bugra idiótaság ("kend be a hátam és szeress bátran, mert a szerelem is napolaj" – megvan?). Atomot Erich von Dänikenre és a kerrádiókra!  

A minden idők egyik legjobb koncertlemezét (Strangers In The Night, 1979) elkészítő zenekar megannyi rockklasszikus megírása után egy jelentőségéhez méltatlanul kicsi koncertteremben rögzítette a DVD anyagát, amely azonban minőségét és az előadás egészét tekintve is lenyűgözően professzionális, köszönhetően elsősorban Vinnie Moore lélegzetelállító gitárjátékának.

Michael Schenker mellett John Norum, majd George Bellas is pengetett itt, tehát az UFO afféle gitárhős-gyűjtőhelyként is funkcionál. Ebben a környezetben elviekben tehát nem cucc Vinnie felbukkanása, mégis rendre lehet olvasni a szokásos sirámokat. Lassacskán 20 éve igyekszem megfejteni, hogy miért érzik kötelességüknek egyes okostojások, hogy az instrumentális lemezeket megjelentető gitárhősök kapcsán rendre felemlegessék negatív felhanggal a "lélektelen tekerés", "virgázás", stb. szavakat. Nem véletlen persze, hogy nem a "gyors", "precíz", "technikás", "pontos" jelzőkkel illetik őket, hiszen kimondottan vagy kimondatlanul, de degradálni akarnak.  

Ez talán az ő kicsinyes bosszújuk azért, hogy anno kikezdte ujjbegyüket a bizományiban vett Jolánka mind a hat makrancos húrja, és lett hamar egy kurva nagy semmi a "Most megtanulok gitározni!" szalmaláng lelkesedéséből.

Lassan mondom, hogy ők is megértsék: nincs visszafogottság, önzabola, zenei alázat. Vinnie Moore úgy játszik, ahogy mindig is játszott. Virtuózan, zseniálisan. Más kérdés, hogy ez a játékstílus soha nem volt híján a zenei alázatnak, léleknek és visszafogottságnak, legföljebb rásütötték a bélyeget.

Ebben a régisulis hard rock közegben is él és ficánkol az ortodox-shredder Vinnie. Nem akarom én a többi legenda érdemét kisebbíteni, mert Jason Bonham, Phil Mogg, Paul Raymond azért nem akárkik. Meg az is tény, hogy jórészt rockklasszikusokból áll a setlist, úgyhogy alaposan "megágyaztak" neki. De számomra ő a főszereplő, miatta kell újra és újra megnézni a szépen vágott, jól, bár kissé talán halkan szóló koncertfelvételt, no meg a sok nyalánkságot a második DVD-n. Ezek közül mindent visz a hatszámos, vonósokkal rögzített stúdiókoncert. A "Love To Love" olyannyira üt, hogy Tartuffe nagy elragadtatásában be is ígérte a megírását az "Ügyeletes kedvencek" rovatba.

Túrisas