Kiadó:
Eagle Rock

Honlapok:
www.pushking.eu
myspace.com/realpushking

Push... mi? Na ne már! Valaki? Én eddig pont annyit tudtam róluk, mint az atommag- és részecskefizika aktuális kérdéseiről. Vagyis az égadta világon semmit. Ilyen-olyan kerülőkkel mégiscsak eljutott hozzám a legfrissebb kiadványuk híre, s amikor végre meg is hallgathattam, csak néztem, mint bagoly az éjjeli mezőt.

Szóval adott egy 1994 óta aktív orosz öregfiúk rock-csapat meg kb. kéttucatnyi világsztár, de nem ám Hurka Gyurka meg a fiúk a sarki kocsmából, hanem – most szólok! iszonyú hosszú lista következik - Alice Cooper, Paul Stanley, Billy Gibbons (ZZ Top), Glenn Hughes, John Lawton (ex-Uriah Heep), Joe Lynn Turner, Dan McCafferty (Nazareth), Jeff Scott Soto, Graham Bonnet, Eric Martin, Udo Dirkschneider, és az ilyen jellegű projektekből kihagyhatatlan Jorn Lande . Ehhez jön még a gitárosok nem kevésbé rangos csapata: Steve Lukather, Steve Vai, Steve Stevens, Joe Bonamassa, Stevie Salas, Keri Kelli (Alice Cooper) és Nuno Bettencourt.

Szabad internetes adatforgalom ide vagy oda, elképzelni sem tudom, hogy milyen nehéz lehet ennyi világsztárt összeverbuválni, a velük való munkát koordinálni, a jogdíjak megosztásának kényes feladatáról nem is beszélve. Konstantin "Koha" Shustarev énekes-dalszerzőnek bele is telt jónéhány évébe, míg nagy álmát meg tudta valósítani. A lemezen korábbi Pushking "slágerek" (az Orosz Föderációban lehet, hogy tényleg azok voltak) hosszú sora szerepel, amit a komoly hard rock "allstars" segítségével enyhén szólva fölturbóztak.

Meg kell mondjam, hogy a dalok nem rosszak; zömében igen szórakoztató rádióbarát pop-rock balladákat hallhatunk, na meg néhány fílinges blues rock-ot. Ugyanakkor az elképesztő vendéglista nélkül egészen biztos vagyok benne, hogy a nemzetközi rock-közvélemény nem figyelt volna föl Koha Shustarev kompozíciós készségére, és bennem sem mocorogna a késztetés, hogy a Pushking-et az "orosz Poodles"-ként aposztrofáljam. A szentpétervári együttes szerencséjére azonban a neves közreműködők egy szempillantás alatt világszínvonalra emelték a középszerűséget.

Glenn Hughes, Jeff Scott Soto, Eric Martin, stb. hangján a "Börtön ablakában" is egészen fogyasztható lenne. Jorn Lande és Joe Lynn Turner szokásukhoz híven briliáns módon teljesítenek, és a nekik kiosztott dalok is dögösebbek a lemez átlagánál. Igazi meglepetés a mostanában szinte teljesen elveszett John Lawton (ex-Uriah Heep) szereplése; a Nazareth-es Dan McCafferty-t viszont személy szerint kihagytam volna. Ez persze ízlés kérdése. Ami a gitárosokat illeti, mit is lehetne hozzáfűzni Nuno Bettencourt, Steve Lukather vagy Vajas Pista játékához? Föltételezem, hogy ahol a dalokkal összefüggésben nincs föltűntetve külön egy híres vendég-gitáros neve, ott a Pushking saját bárdistája, Dmitry Losev penget. És megjegyzem: nem is rosszul.

Noha padlót azért nem fogtam az albumtól és a korábbi Pushking lemezeket sem fogom begyűjteni, ez a megjelenés a világsztárok szükséges plussza folytán elég érdekes ahhoz, hogy élvezettel hallgassam, ha éppen ki akarom szellőztetni a fejem valami könnyed, szellős, dallamos pop-rock muzsikával.

Tartuffe