Kiadó:
B & B Records

Honlapok:
www.blackbonzo.com
myspace.com/blackbonzo

Minden kertelést félretéve be kell vallanom, hogy a retro progressive rock svéd üdvöskéjét, a Black Bonzót már hosszú hónapok  (évek?) óta nem hallgattam, és egyetlen mentségem (a kezelhetetlenül sok hallgatnivaló mellett), hogy minden valószínűség szerint egy kezemen meg tudnám számolni rajongóik számát itthon, Magyarországon. Legutóbb a Presto Ballet 2008-as albumával kapcsolatban tettem róluk futó említést (itt), mint olyan bandáról, amelyik Kurdt Vanderhoof-hoz hasonlóan tudatosan, a hiteles múltidézés érdekében ragaszkodik az analóg technikához. Tehát ezek a svédek nem olyan arcok, akik néhány jól elhelyezett klasszikus riffel, ismerős dallammal, kövér Hammond szőnyegekkel megidézik a 70-es évek ünnepelt formációit, de egyébként alapvetően modern zenét játszanak (pl. a  Sabbtail, Spiritual Beggars - lám! ők is svédek!). Itt hangzásban, megközelítésben egyaránt olyan "maradi" muzsikáról van szó, amit ha egy klasszikus rock rádiócsatornán lejátszanánk (ha volna ilyen hazánkban), senkinek sem tűnne föl a "csalás".

Ha annak idején (2008-ban) a Presto Ballet szolgáltatta az ürügyet, hogy a 2007-es "Sound Of The Apocalypse"-ról megemlékezzem (olyan alapvető retro himnuszokkal, mint a "Thorns Upon A Crown", "Iscariot" és a "Losing Faith"), akkor nincs abban semmi furcsa, hogy újfent Vanderhoof projektjének legfrissebb megjelenése kapcsán (itt) merült föl bennem a kérdés: "Na, és mi van a Black Bonzóval?" Kiderült, hogy 2009-ben megjelent még egy lemezük "Operations Manual: The Guillotine Model Drama" címmel. Tekintve, hogy a cím legalább olyan pszichedelikus, mint maga a muzsika, a könnyebbség kedvéért csak "Guillotine Drama" néven szokták emlegetni.

Nyilván nem meglepő fejlemény, hogy a Black Bonzo minden újítást nélkülözve régi formáját hozza. Dominálnak a korai, Ken Hensley-s Uriah Heep motívumok: a "Guillotine Drama" a "Look At Yourself" stílusában fogant, míg a "How Do You Feel", mintha egy az egyben a "Demons And Wizzards"-ről lenne leemelve. De akad Led Zeppelin utánérzés is (Because I Love You), sőt, olykor a két hatás egyszerre jelenik meg (Supersonic Man). A "Sudden Changer" viszont egészen a pszichedelikus műfaj gyökeréig, a Beatles "Sgt. Pepper"-korszakába nyúl vissza.

Szórakoztató és tökéletesen hiteles stílusgyakorlat, amit ezek az időutazó vikingek művelnek. A retrós hangzást meg lehet szokni (a '70-es években egész jól szóltak a lemezek) csak azt sajnálom, hogy Joakim Karlsson gitáros nem villant többet, és Magnus Lindgren a derekáig sem ér föl nagy példaképeinek, David Byron-nak és Robert Plant-nek. Figyelembe véve, hogy most éppen a '80-as évek brit újhullámának módszeres újrahasznosítása van divatban (Enforcer, White Wizzard, Steelwing - Isten őrizzen, hogy meg merjem szólni őket!), a Black Bonzo legénysége nem sok jóra számíthat.

Tartuffe