Kiadó:
InsideOut Music

Honlapok:
www.redemptionweb.com
myspace.com/thebandredemption

"Látjátok, feleim, szemetekkel mik vagyunk: íme, por és hamu vagyunk!" A Halotti beszéd és könyörgés ismerős szavai jutottak szembe, mikor belevetettem magam a Redemption új lemezének kivesézésébe. A "This Mortal Coil" Shakespeare Hamletjének híres "lenni vagy nem lenni" monológjából származó, ma már (angolszász nyelvterületen) közszájon forgó kifejezés, ami e folyton változó és halálra szánt világ hányattatásaira utal. A kontextus Arany János szép fordításában így hangzik: "Mert hogy mi álmok jőnek a halálban, ha majd leráztuk mind E FÖLDI BAJT." A bűn és megváltás kérdéseit előszeretettel boncolgató amerikai progresszív metál együttes (már a nevük is erre utal) új lemezében is az elmúlás, kétely, kísértés fajsúlyos kérdéseit feszegeti - ez már a Travis Smith által alkotott borítóról is azonnal lejön.

A Redemption nagy érdeme, hogy a progos "ősöregek" után képesek voltak egy értékteremtő új generációt megjeleníteni Amerikában, ahol a műfaj mára vagy majdnem teljesen halott, vagy merőben új arculatot vett föl. A sok tehetségtelen epigon között szinte egyedül képviselték a hagyományos értelemben vett prog-metál folytonosságot (micsoda párosítása ez a jelzőknek: hagyományos - progresszív!); szerencsére azóta - némi európai vérfrissítéssel - fölsorakozott melléjük a Creation's End és az Eumeria.

Nick van Dyk mester (gitáros és billentyűs) csapata immáron 8 éven és 5 hanghordozón keresztül nyomja nekünk ugyanazt az intenzíven pulzáló, irgalmatlan tekerésekkel, káprázatos uniszónókkal tarkított muzsikát. Nagyon ki van ez találva, és azon túl, hogy a dallamok manapság talán kevésbé fogósak, nem változott semmi. Éppen ez a gond. Már a legutóbbi, 2009-es albummal kapcsolatban is megjegyeztem: "előbb-utóbb szükség lesz arra, hogy megbontsák, földobják egy kicsit a túl tömör, egynemű, immáron kiszámíthatóvá vált képletet." A "This Mortal Coil" összességében azt bizonyítja, hogy sem paradigmaváltás, sem fazonigazítás nem történt. (Tartok tőle, hogy nem olvassák a blogunkat!) Mintha a Redemption minden egyes alkalommal, amikor a stúdióba vonul, ugyanazt a lemezt szeretné elkészíteni. Erre szokták mondani, hogy ha egyet hallottál belőle, már az összes többit hallottad. Ez a viszonyítási pont szerepét betöltő EGY számomra kétségkívül a "The Fullness of Time" (2005, Sensory Records).

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a 2005 után megjelent albumok gyengék, a "This Mortal Coil" is bármelyik zenekarnak becsületére válnék; szervesen illeszkedik a Redemption diszkográfiába, nincs sem törés, sem minőségi esés. Sőt, sikerült a korábbiakhoz képest még javítani is a hangzáson, a gitárok karcosabbak, a bőgő meg nagyon odab.sz; itt valóban előrébb került a basszusgitár, nem úgy, mint - a híresztelésekkel ellentétben - az "új" Dream Theaterben.

Az új anyag szeptember 26-án 2 CD-s digipak csomagban is megjelenik. A bónusz korongon olyan földolgozások fognak szerepelni, mint a DT "A Change Of Seasons" című EP-jéről már ismert "Funeral For A Friend/Love Lies Bleeding" (Elton John), valamint: "Jane" (Starship), "Hold The Line" (Toto), "Edge Of The Blade" (Journey), "Love To Love" (UFO), "Precious Things" (Tori Amos). Tekintve, hogy hozzám csak a diétás alapkiadás jutott el, ezekről nem tudok nyilatkozni. A nálunk már ügyeletes kedvencként is értékelt "Love To Love"-ra pl. nagyon kíváncsi lennék.

Tartuffe