Ha tagadjuk, ha nem, komoly hendikeppel indulnak a szerkesztőknél a kereszténységet pocskondiázó zenekarok (kivéve persze Garaelt, úgy tudom Ő sátánista, tegnap is kosáldozatot mutatott be Baálnak:-)). Tartuffe e tekintetben hajthatatlan, én esetleg korrumpálható vagyok, de ahhoz legalább olyan szintű gitárjátékkal kell, hogy megvesztegessenek, amilyet pl. az Amott testvérek szállítanak le lemezről lemezre a szintén nem ministránsok (bár egy "angyaluk" azért van...) alkotta Arch Enemy kötelékeiben.

A Helgrind itt még nem tart, sőt vesztükre éppen aznap délután került terítékre az új lemezük, amikor is átkozódva követeltem vissza a Szent Inkvizíciót ide, a demokráciánkba bele. Ehhez nekem bőven elég belepillantani egy magát szerényen Lomini Mesternek nevező "tisztánlátó" (értsd: szélhámos gyökér) élő műsorába az RTL Klub szennycsatornán. Milyen jó is lenne, ha ilyenkor megjelenne a borítógrafikán látható három klerikus és az anyaszentegyház nevében szépen megkérné a pénzéhes Lomini Mestert, hogy ugyan fejezze már be a hiszékeny idős nyugdíjasok lehúzását percenként négyszázért, mert különben előkerül a nyelvfogó, persze csakis a virágzó körte felhelyezése, majd szétnyitása után...

Ennyit az ideológiáról és ennyit a problémákról, merthogy több már nincs is. A Helgrind egy bikán megdörrenő thrash zúzalékot vág az arcunkba, dühösen, de pontosan, telis-tele jobbnál jobb témákkal. A jelzésértékű death metal fűszerezés ellenére nekem legtöbbször a Slayer, sőt Araya (!) jutott eszembe, amit nem hinném, hogy nagyon zokon vesznek, kiváltképp ha a minőségi thrash zene bemutatása volt a céljuk. (Ha eurodisco, akkor viszont nagyon elrontották...) Ortodox thrasherként lehet, hogy nem megengedhető a triggerelt dobok használata, mindenestre engem abszolút nem zavar, úgyhogy ezt sem rovom föl hibaként.

Az underground angol thrash horda lemeze nekem határozott meglepetés volt, őszintén szólva nem számítottam ennyire combos produktumra. Azt pedig ne hallgassuk el, hogy Takács Miklós személyében magyar bárdistájuk van, sőt a közelmúltban egy röpke magyar klubturnét is lezavartak. A srácok büszkék a lemezre (én is az lennék), de azt nem tudom elhallgatni, hogy annyira komoly előrelépést én nem érzek az előző anyaghoz (Religious Persecution) képest, sőt. Valamiért, talán az ötletesebb szólómunka okán, azt még erősebbnek érzem.

Túrisas