Nincs ezzel a fúzióval és általában a Luluval az égadta világon semmi baj. Egészen addig, amíg a nevén nevezik a produktumot.

Mondjuk, kiáll a zenekar és elmondja, hogy: "emberek, mi elértünk mindent, amit metal banda elérhet, ráadásul nem érdemtelenül. Most úgy gondoltuk, hogy ezzel a bálványként tisztelt vén demens drogossal kiadunk egy vicc-albumot, csupán poénból. A zenei alapot összerántottuk seperc alatt, sokat nem kotlottunk rajta, de ezt bárki hallhatja, Orion-szerű témákat tehát senki se várjon. És senki ne lásson mögé semmi intellektuálisat, márcsak azért sem, mert nincs mögötte az égvilágon semmi intellektuális. Az öreg berántott, barátságtalan kappanhangján végigsztorizta a felvételeket, majd beszartunk egyébként neki, iszonyú jó dumája van. Egy földönfekve röhögős lazulás volt az egész, de úgy gondoltuk, az estéket legalább a magunk számára felidézendő, kiadjuk, esetleg töltsétek le, azonban pénzt csak tényleg akkor adjatok érte, ha már minden másra költöttetek. Nem akarunk zsákbamacskát, tisztességtelen lenne."

Nem ez történt, és itt az a pont, ahol éppen csak nem hányok a saját ölembe, ahogy hallgatom ezt a szart és olvasom a pofátlan promóciós szövegeket. Hammett szerint egyenesen a legjobb dolog, amit valaha készítettek, és ennyire kreatívak már a '80-as évek óta nem voltak. - Szégyellje magát, és az összes többi zeneművész-tagtárs is, mert kb. ehhez hasonló megnyilatkozásokat olvashatunk mindegyikőjüktől. A vén demens drogos szerint egyenesen világtörténelmi a jelentősége, persze, ha az ő véleménye egyáltalán számít valamit.

Piero Manzoni művész úr 1961-ben 90 darab 30 grammos, 4,8×6,5 centiméteres konzervet adott közre, melyre több nyelven az volt ráírva, hogy "A művész ürüléke, nettó 30 gramm". Az alkotás néhány darabja 1961 augusztusában szerepelt kiállításon, s a művész akkor egy-egy példány árát az arany aktuális árához igazította hozzá, vagyis pontosan annyiba került, amennyiért harminc gramm aranyat lehet vásárolni. Korán bekövetkezett halála után mind több példánya talált gazdára, egyre magasabb áron. Mostanra mind a kilencven számozott példány elkelt, Manzoni konzervdobozba zárt ürüléke mára magasan meghaladta az arany árát, hiszen volt (olyan állat), aki grammonként 4133 eurót fizetett érte.

Hetfield, Ulrich, Hammett, Reed művész urak! Miért kellett ez a sok ostoba, velejéig hazug duma az alkotás köré, hiszen Manzoni óta tudjuk, hogy a "A művészek ürüléke" címmel is sikeres lehetett volna a Lulu? Én is röhögtem volna és nektek sem kellene szégyenkezve tükörbe nézni. De fognak ebből eladni így is jó sokat, és lehet majd áradozó kritikákat is olvasni pl. a húszpercesre hízlalt "Junior Dad" nagyszerűségéről azok szellemi társaitól, akiknél valószínűleg máig ott figyel a házi trezorban a drágáért vett és féltve őrzött székletke.

Mi azért nevezzük nevén ezt nyugodtan csak szarnak (ha máshogy nem, legalább fennkölt művészi értelemben) és akkor legalább nem csapjuk be egymást, ok?

Túrisas