Kiadó:
Spinefarm Records

Honlap:
www.amoralweb.com

Varietas delectat. Sok zenekar úgy a harmadik albuma táján hagyja hátra az egyértelmű hatásait és a kedvenc bandáik direkt lenyomatát. A stílus letisztulásával általában egybevág a szélesebb közönség- és rajongóbázis elérése, felépülése is. Érdekes, ez az a pont, ahol én gyakran rájuk unok, mert innen kezdve esélyes, hogy egyik lemezük éppen olyan, mint a másik. Vagy csak szeretek új tehetségeket felfedezni, nem tudom (de igen, szeretek). Mindenesetre – egy amúgy ügyes csapatnál - megvan annak is a diszkrét bája, amíg az keresi a saját hangját és ameddig még nem válik a sikere/hangzása rabjává, amely jelenség az ultrakonzervatív metalfanoknak köszönhetően, elég gyakran bekövetkezik.

Nem véletlenül cikáztak át ezek a gondolatok a fejemen a "Beneath"-et hallgatva, mert hiába, hogy ez a finn gárda immáron ötödik korongja, még mindig nem nevezhető egy teljesen kiforrott, egységes alkotásnak. Az már a "Show Your Colours" idején is érezhető volt, hogy a helyi X-faktorból idecsöppent pacsirta, Ari Koivunen csúnyán el fogja téríteni őket a kezdeti death metaltól, de azért volt ott még aprítás rendesen. Ehhez képest most egy - helyenként a hard rockkal is kacérkodó – melodikus-progresszív power zenekar képe rajzolódik ki, ami azért relatíve nagy ugrás az ismeretlenbe.

Mondjuk, ha te speciel nem bírod a változatosságot, akkor ne itt keresgélj, mert nem fogod érteni, hogy kerülhet egymás mellé egy pörgős melodic rock, egy hörgős metalcore, egy fasza kis progresszív és egy akusztikus nóta. Engem ez cseppet sem zavar, a következők miatt: a progos számoknak kifejezetten sötét, melankolikus hangulatuk van, ez a fénykorában lévő Queensryche-ra emlékeztet, a hörgést mértékkel és érzékkel vetik be, nem követik el azt a hibát, hogy lerágott csontként dallamos refrénekkel akarnák váltogatni azt, a power metaljuk is abból a jófajta, nyálmentes északi fajtából való, és végül, de nem utolsó sorban, a lírai számokkal sem csak a kötelező köröket futják – ezeknek dramaturgiailag és a hangulatteremtésben fontos szerep jut.

Amúgy pedig szépen muzsikálnak. Megtanultak kellemes, kerek számokat írni, jó dallamokkal, figyelemre méltó gitárszólókkal, jó helyekre becsempészett, intelligens váltásokkal. Az Amoral eddigi tevékenységét semmiképpen sem jellemezném kötelezőként, de ezzel a munkával most bekerültek a (legalább is ezen blog olvasói számára) "meghallgatásra javallott" kategóriába. Már csak a "Silhouette" miatt is, amit ezennel nevezek az "Ügyeletes kedvenc" rovatba, mint a hiányzó láncszem az Iron Maiden és a modern power metal között (oké, tudjuk, a Helloween volt az...).

Kotta