Kiadó:
Prospect Park

Honlapok:
www.fivefingerdeathpunch.com
myspace.com/ffdp

Nincs kétségem a felől, hogy annak idején Dee Snider egy percig sem habozott, hogy a közönségbe vesse magát és elkenje a száját annak, aki be mert szólni a transzvesztita-találkozóra öltözött rockercsapatnak. Talán éppen azért tudtam könnyen megkedvelni őket, a női ruhák, a hímringyó kinézet és a nyilvánvaló tufaságuk ellenére is, mert az első két-három albumukon a dallamcentrikusság mellett is igen dögös zenét nyomtak, és hitelesen sugározták az "alulról jövünk" mentalitását – csak hát ki kell tűnni a tömegből valahogyan...

Ahogy abban is biztos vagyok, hogy Ivan Moody-nak sem kell sok, hogy szétrúgjon néhány hátsót, ha úgy alakul a helyzet. De nem csak ezért gondolom azt, hogy a Five Finger Death Punch a jelen kor Twisted Sistere, hanem mert egyik csapat sem az akadémiai gondolatairól híres, mondhatnám meglehetősen gyerekes az a lázad(oz)ó, odamondogató szövegvilág, amellyel operálnak, és bizony a heavy metalt zeneileg sem újítja-újította meg egyikük sem. Ugyanakkor kifejezetten professzionálisan tudják-tudták tálalni azt, amit a kemény rockban mindannyian szeretünk: a lendületes riffeket és a fülberagadó refréneket.

Az FFDP mindezt természetesen mai formába öntve, modern hangzással teszi – amíg a TS a hard rock, a NWOBHM, a punk és a glam metal legjobb pillanatait gyúrta egybe a szórakoztatás érdekében, addig Báthory Zoltán csapata a metalcore és a kortárs stadion-rock (Disturbed, Rob Zombie, Nickelback) szaggatott ritmusaival, monoton groove-jaival és némi jól adagolt hörgéssel-óbégatással dobja fel a '80-as évek klasszikus gitár- és énekfutamait. Az átlag amerikai pedig erre éppúgy vevő, mint a kicsit demagóg, macsó szövegvilágra. Hiába, a tömegek mulattatásához nem kellenek túlságosan szofisztikált módszerek, ez ősi recept.

Meg lehet mosolyogni őket persze, mert el kell ismerni, hogy részben parasztvakítás mindez (a "Remeber Everything" például annyira klisés, hogy már '91-ben is vér ciki lett volna), de inkább örüljünk a dallamos, szórakoztató heavy rock sokadik újjászületésének (Alice Cooper, Kiss, Twisted Sister, Lordi, stb.) és annak, hogy éppen egy magyar zenész képes ezt a műfajt a tengeren túli népszerűségi listák élén tartani 2011-ben. Akárhogy is nézzük, ez a produkció zeneileg összességében korrekt, bár kevésbé tökös, mint az előző két lemez (azoknál kiszámítottabb, slágeresebb, inkább hatásvadász), de amit hazánkfia elért vele, az mindenképpen elismerésre méltó. Akkor pedig ismerjük el!

Kotta