Kiadó:
Lava/Universal

Honlap:
www.bvbarmy.com
myspace.com/blackveilbrides

Úgy látszik, belejöttem. Mármint az aktuális amerikai üdvöskék bemutatásába. Merthogy ezt a "Tokyo Hotel találkozik az Alkonyattal" megjelenést magára öltő bagázst a tengerentúli szakma, másfél nagylemez után, máris kikiáltotta az évtized következő rocksztárjainak. Másfél után, mert az első albumukat még egy teljesen más felállás követte el, igyekszenek is megfeledkezni róla a velük készített interjúkban, annak ellenére, hogy a róla kimásolt kislemez videójának kirobbanó youtube sikere ágyazta meg ennek a korongnak a kedvező fogadtatását.

Ha nemrég bemutattam a kortárs Twisted Sistert, akkor íme, itt a modern Mötley Crüe is – a korai Nikki Six hatások az öltözködésükben szinte kiverik a szemünket, ahogy az általuk játszott muzsikát is gyakran jellemzik modernizált glam/stadion rockként. Én ezt ugyan nem hallom, csak egy dallamosabb Avenged Sevenfoldot, bár lehet, manapság ezt tartják arrafelé stadion rocknak.

Őszintén szólva, úgy tűnik a hype jelen esetben inkább szól a jól eltalált kinézetnek, mintsem a kiemelkedő zenei teljesítménynek. Nem mintha különösebb probléma lenne az utóbbival, de azt az átütő erőt messze nem érzem benne, amely ekkora figyelmet indokolna. Az olyan skandináv goth 'n' roll, post-glam bandák, mint a HIM, The 69 Eyes, a Hardcore Superstar, Chrome Division vagy a Poisonblack csuklóból hozzák ezt a minőséget, de éppenséggel a szintén amcsi és szintén fiatal Taking Dawn tavalyi korongja is jóval gyakrabban kívánkozik vissza a CD lejátszómba, mint ez fog.

A banda szexepiljeként említik még a neoklasszikus szólókat, de ezt sem értékelném túl, egy 10 perces tecsős kereséssel több száz hasonló szinten tekerő tökismeretlen gitárosra lehet ráakadni. A nyerő formula jelen esetben tehát leginkább a jól eltalált "gótikusan érzékeny rock 'n' roll rossz-fiú" imidzsben rejlik - most komolyan, biztos voltatok ti is így karácsony előtt a könyvesboltokban: tombol a vámpírromantika őrület. Summa summarum, kihagyható a cucc, hacsak nem rajongsz kifejezetten a kis hangterjedelmű, állandó megfázással küszködő és az orrcsepp csodálatos találmányát valamilyen rejtélyes okból nem ismerő énekesekért, akiket szólógitárral kell megtámogatni a refrének alatt.

Valószínűleg kicsit gonosz voltam most, tudjátok be ezt a szilveszteri hangulatnak, mindenesetre részemről 2011 ezzel letudva...

Kotta