Kiadó:
Nightmare Records

Honlapok:
www.teramaze.com.au
myspace.com/teramaze

Valljuk be őszintén, az ausztrál heavy metal színtér nem a leghíresebb. Utoljára az Eyefear 2008-as lemezével (The Unseen) kapcsolatban találkoztam olyan ausztrál eredetű fémes termékkel, ami tényleg kedvemre való volt (kivéve persze Papazoglou gyengécske szólóit). A napokban (némi internetes kukázás után) azután belefutottam a Teramaze új albumába, és el kellett ismernem, hogy azért ez az egykori brit börtönkolónia sem teljesen reménytelen.

A Teramaze még valamikor a '90-es évek közepén indult virtigli thrash metal bandaként, Terrormaze néven. A névcserére azért került sor, mert időközben megtértek, és elkötelezett keresztény csapatként már nem akartak ijesztgetni senkit. Első lemezük, a "Doxology" (1995) még teljesen a Metallica és Megadeth bűvöletében fogant, majd egyre markánsabban a progresszív műfaj felé mozdultak el, persze csak finoman, megőrizve a jó trás megannyi stílusjegyét.

Minél többet hallgatom az új lemezt, annál biztosabb vagyok benne, hogy Kotta kolléga nagyon csipázná ezt az ízléses progresszív és thrash párosítást, mert ha nem, akkor vagy nem ismerem őt eléggé, vagy zenei meglátásaimmal hibádzik valami – akkor viszont elég ciki kritikusként tetszelegni.

A Teramaze személyi állománya sokat változott az indulás óta, az állandóságot az együttes szíve-lelke, Dean Wells gitáros és Brett Rerekura énekes képviselik. Wells szerencsére lényeges jobb gitáros Kirk "Nagyon a Bögyömben Vagy" Hammett-nél, szólói olykor élményszámba mennek, a két gitárra épülő szaggatott riffek pedig (a másik gityóst Matthew Dawson-nak hívják) húznak, mint az M63-as tehermozdony.

Engem elsősorban az ugyancsak trásból progba elhajolt finn Malpractice-re emlékeztetnek, de az ének okán sokszor eszembe jut Claudio Coassin, az olasz Raintime frontembere is. Őszintén sajnálom, hogy az agyas ritmusokért felelős Julian Percy dobos a lemez fölvételei közben elhunyt, remélem, ez nem töri derékba az ausztrálok ígéretes karrierjét.

Tartuffe