Honlap:
www.sagaontour.moonfruit.com

Saga és Sadler. Mindkettő fogalom a rockzenében. Saga és Sadler. Elképzelhetetlenek egymás nélkül. Sadler is csinált egy szólólemezt, ami jó-jó, de nem az igazi, a Saga is csinált egy lemezt Rob Morattival, ami nem rossz a maga nemében, csak akár a pénznek, semmi Saga. A "Heads Or Tales Live" koncertlemezt hallgatva meg rá kellett jönnünk, hogy a régi dalok az új énekes tolmácsolásában mennyire idegenül csengenek a rajongói fülnek.

Ott voltam 2007-ben Münchenben Sadler búcsúkoncertjén, és megértettem a döntését, látva, amint terhes felesége a közönséget fényképezi a színpadról. Ebben a korban az ember már sokkal jobban értékeli a gyermekáldást. (Láttam ezt a saját apámon is, akinek 49 évesen született a harmadik fia, míg én 26 évvel korábban, középső öcsém meg 14 évvel fiatalabb nálam. Szoktam is cukkolni: jó, hogy nem a vadnyugaton élt, mert elég lassú az újratöltési ideje!)

Sadler bő 3 évig (2007 decemberétől 2011 januárjáig) bírta a színpad nélkül (mindössze évente 2-3 koncerten lépett fel vendégként), aztán visszatért az anyazenekara keblére, akik örömmel fogadták és egy "Welcome Back" turnéval hozták a rajongók tudtára a nagy hírt. A turné végére hárman maradtak, mint a Genesis (And Then There Were Three…- adta hírül Sadler a zenekar honlapján), miután Jim Gilmour-on szemműtétet kellett végrehajtani, majd Brian Doerner húzta meg a vállát az egyik koncerten. Idén pedig már egy új stúdióalbumnak örülhetünk, ahol ismét csatasorba álltak valamennyien.

A Saga stílusának egyediségét Ian Crichton pengeéles, szaggatott gitárjátéka, (mely ugyanúgy védjegyévé vált, mint Alex Lifesonnak utánozhatatlan stílusa a Rushban) és az egy számon belül alkalmazott megannyi szintetizátor hangszín határozza meg (amennyit talán csak egy nyolckarú polip tudna eljátszani koncerteken, ezért van úgy, hogy időnként a basszusgitáros Jim Crichton és az énekes Michael Sadler is besegít a billentyűs hangszereken), ezeket koronázza meg Michael Sadler hangja és egyedi dallamvilága. Nem véletlen, hogy a zenei oldalak egyszerre sorolják progresszív rock és AOR kategóriába a zenekart (és pont ezért nem ér semmit a kategorizálás).

Erre az egyedi stílusra még a szombathelyi Lord zenekar tagjai hívták fel a figyelmemet (anno megboldogult fiatalkoromban, amikor még Sopronban nyomtam a metált PF nevű zenekarommal, ami eredetileg a Pokolfajzatok rövidítése volt, de kritikus közönségünk szerint jobban illett ránk a Pancser F@szok név), akik a magánkiadásban kiadott nulladik albumukon még sokkal több progresszív elemet tartalmazó muzsikát játszottak. Rohantam is az első utamba eső lemezboltba, hogy megvegyem a "Worlds Apart" lemezt, ami megpecsételte a sorsomat: Saga rajongó lettem. (Egyébként annak idején Felkai Miklós is nagy Saga rajongó volt; annyira, hogy a Color második albumára egy az egyben átemelt komplett dalrészleteket, gondolván, a kutya sem ismeri ezt a kis kanadai zenekart.)

Hát bizony, én már akkor ismertem! És most, hogy átpörgetem agyamon a teljes életművüket, az új lemez szinte eszenciája annak. Nem korszakalkotó, de erős album. Van benne egy kevés "Worlds Apart", egy csipet "Heads Or Tales", némi "Security Of Illusion", és még a méltatlanul alulértékelt konceptalbum, a "Generation 13" dallamaihoz hasonló megoldásokat is felismertem a produkcióban. Nem olyan progresszív, mint a "Trust", de nem annyira AOR, mint a "10.000 Days". Szóval arany középút. Jim Gilmour is dalra fakad egy szám erejéig Bornai Tiborosan búgó hangján (Another Day Out Of Sight), ami mindig különleges színfoltja az aktuális műnek. A "Lost For Words" pedig igazi Sadler nagy ballada, felsorakozhat a "You And The Night" és a "Say Goodbye To Hollywood" mögé. És az aktuális "slágert" újra örömmel üdvözöltem a lemez második helyén, ahogy a nyolcvanas évek második felében volt (Take A Chance - Behaviour, Only Time Will Tell - Wildest Dreams, Starting All Over - The Beginner's Guide To Throwing Shapes).

A lemez címe utal arra, hogy ez a Saga huszadik albuma, illetve arra is, hogy Jim Gilmour szeme a műtét után tökéletesen rendben van (a szemészetben a tökéletes látást 20/20-as számmal jelzik - WHO Vision 20/20). A borító inkább ez utóbbit domborítja ki.

A felvételek után Brian Doerner elbúcsúzott a zenekartól, és ma már Mike Thorne az új dobos (sok helyen tévesen azt írták, hogy már ő dobolta fel az új albumot). Michael Sadler viszont ott van. Nagyon ott van. És mi rajongók örülünk, hogy a dolgok visszarendeződtek az eredeti kerékvágásba.

CsiGabiGa