Siggi Freud mondta egyszer: "Már az is jelent valamit, ha az ember tudja, hogy a saját erejére van utalva. Akkor megtanulja azt helyesen használni." Druszája, Siggi Schwarz (Schwarz bácsi legkisebbik fiacskája) megfogadva e tanácsot, saját erejéből lett helyi gitárhős szűk lakókörzetében, megismerte és megtanulta a legjobban kihasználni gitártudását. Schwarz bácsi filozófiája ennél sokkal prózaibb volt: ha rövid a farkad, toldd meg egy Mercedes-szel! E két bölcsességet Siggi gyakorlatiasan hasznosította, vagyis: önmagánál tehetségesebb zeneszerzők már befutott számait játszotta/dolgozta fel, és lemezeire önmagánál tehetségesebb, már befutott gitárosokat hívott maga mellé húzónévnek. Jó terv.

Ámde a Gary Moore tribute lemez után a Sony Music nagyhatalmú urainak unszolására gitárhősünk saját dalaiból adott ki végre egy csokorra valót. Most aztán kiderül, hogy miből lesz, és mitől döglik a cserebogár! Szerencsére nem sikerült rosszul a lemez. Persze igen kevés eredetiség van benne, az is leginkább a hetvenes évek semmitmondó szerelmes enyelgéseire hasonlít, hallgatása közben többször eszembe jutott Billy Mysner "One Fine Sunshine Day" című dala, melyet egy régi Polskie Nagrania bakelit válogatáslemezen hallottam, amit még a Zsarnai piacon vásároltam megboldogult fiatal koromban (miskolciak tudják, miről beszélek). Ide tartoznak az "I can't Live Without You", a "New Love", vagy a "Loving Every Minute". Az énekes Ralf Damrath ezekben néha egészen Jimmy Helms-es hangokat ad ki magából (Londonbeat: I've Been Thinking About You). A jobban sikerült dalokat akár Ken Hensley szerelmes albumán is el tudtam volna képzelni (Best Thing, Love Of My Life, Little Dreamer).

A korábbi nagy nevek közül csak a régi barát, Geoff Whitehorn (Procol Harum) gitáros és Bodo Schopf (MSG, The Sweet) dobos maradt a csapatban, de úgy érzem, Siggi így is megállta a helyét. Verebes István mesélte egyszer, hogy egy interjúban egy homoszexuális férfi azt mondta neki, csak az első húsz-huszonöt alkalom fájdalmát kell kibírni, utána "valami isteni". Nos, én már meghallgattam annyiszor ezt a lemezt, hogy kezdek eljutni a "valami isteni" szintre! De a Santana-koppintások magas szinvonalát tekintve gyanítom, mi lesz s következő lemezének iránya. (Egy 30 másodperces "gyors menet" itt.)

CsiGabiGa