Nos, a tavalyi Toto-kavalkád után az idei HáziX Faktoros megmérettetésünk tárgyai (vagy inkább alanyai) az a két ember, akiknek neve úgy összeforrott, mint Lennon és McCartney, mint Jagger és Richards, mint Stan és Pan vagy Zoro és Huru, vagy mint Harem és Scarem: Hess és Lesperance.

Egyik összevitatkozásunk után egy "barátom" azt mondta: "Egyébként bírom a búrádat!" Ja, én meg azt hittem, barátok vagyunk! Így vagyok én a Harem Scaremmel is. Egyébként bírom a zenéjüket, de össze nem töröm magam a "barátságunk erősítéséért". Ha láttam egy lemezüket ezerér', megvettem, de nem rohantam a lemezboltokba egy új megjelenés hírére. Ezért aztán a szép csendes feloszlásuk híre sem rázott meg nagyon. Házi szerzőpárosuk két tagja azonban most külön-külön jelentetett meg szólóalbumot, szinte egyszerre, ráadásul barátságuk töretlenségét demonstrálva a zenekar egyéb tagjai is közreműködtek mindkét lemezen.

Pete Lesperance: Fade Into Stars (2012)

A Harem Scarem gitárosától egy gitárcentrikus lemezt vártam, olyat, mint a 2004-es "Down In It" (melyet 2 évvel később újra kiadtak, mint a Fair Ground zenekar első albumát, egy kissé módosított dalsorrenddel és egy új dallal, amúgy Rubber módra). Nos, az új lemez nem ilyen. Gitárját zaciba vágta, és a kapott pénzből saját kiadásban jelentette meg új lemezét, mely egy befelé forduló, érzékeny ember megnyilvánulása 10 dalban. Ez egy dalszerző és énekes albuma, a gitáros háttérbe szorul. Szelíd, nyugodt, a fúvósokkal néha borsőrmesteresen Beatles-es (Too High), a sok akusztikus gitárral és zongorával meg inkább John Lennon szólómunkásságára emlékeztető (Be The One). Úgy látszik, ebben az évben mindenki az érzelmesebbik oldalát veszi elő (Ken Hensley, Siggi Schwarz is szerelmes dalokkal nyomult). A legjobb (leg-Harem Scarem-esebb) dal a "Love Someone", a legemlékezetesebb gitárjáték a "Satellites"-ban hallható.