Azt mondják a progresszív műfajok már rég elvesztették előremutató, kísérletező jellegüket. Kialakult az eszközkészletük, a sablonjaik, amik variálgatásával progos lemezt lehet készíteni valódi progresszió nélkül. Lehet benne valami, ha az ember elhallgatja a tömérdek prog-power albumot, melyek néha tényleg csak apró finomságokban különböznek egymástól. De tény az is, hogy prog-rock szcéna legnagyobb része csak néhány röpke lélegzetvétel erejéig húzza ki a fejét a Yes, a Genesis, a Pink Floyd és a Humble Pie seggéből. Már ha egyáltalán. Esetleg kevernek hozzá egy kis Beatlest, és akkor minden OK.

Talán a Leprous-féle zenekarokat kellene, lehetne inkább újítóként köszönteni. Nem mondom, hogy könnyű feladat egy korongnyi őrületet végighallgatni tőlük, mert ők aztán tényleg nem tisztelnek semmiféle zenei szabályt és úgy irtóznak bármiféle műfaji besorolástól, mint ördög a szenteltvíztől, de azért azt elárulom, hogy a tavaly megjelent "Bilateral" az elmúlt négy-öt év egyik legizgalmasabb, legérdekesebb zenei csemegéje a különlegességekre áhítozók számára.

Kotta