Kiadó:
Universal Records

Honlapok:
www.steelpantherrocks.com
myspace.com/steelpantherkicksass

Tudom, hogy nem szabadna kedvelnem, de erkölcsi kifogásaim ellenére is képtelen vagyok magam letiltani az anyagról. A Steel Panther brutálisan jó élőben: hiába ízetlen, mocskos, szégyentelen, ostoba és a női nemet lealacsonyító, zeneileg egyszerűen működik. Egy idő után elképesztően fárasztó a szeméremsértő, olcsó poénkodás, ráadásul hosszú percre megakasztják vele a koncert dinamikáját, de azután mindig megvigasztalódok, jobb kedvre derülök a nótákat hallgatva. Kell a show, nagyon kell (főleg a mai humortalan, hervasztó és kiábrándító világban), de az én prüdériámnak már túlzás az, amit ezek a srácok művelnek. Még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy paródia az egész. Az sem menti föl őket, hogy a pop világában ugyanez megy, csak éppen ott halálosan komolyan gondolják...

Ezév június 8-án, a NovaRock Fesztiválon volt szerencsém élőben látni az Acélpárducokat, és azonnal dobtam is egy hátast. Elképesztő energiával és lenyűgöző minőségben muzsikáltak, így egyszerűen nem volt kérdés, hogy a DVD-t be kellett szereznem. Szokás szerint külföldről, interneten rendeltem meg, így közel 2000 forintot spóroltam (na, ezt magyarázza már meg valamelyik magyar lemezboltos!) Természetesen a 2 DVD-s változatot szereztem be, méghozzá két okból. (1) A második lemezen van egy fél órás "backstage" dokumentumfilm, amin véresre röhögheti magát az ember (ha egyszer morális ellenérzésit sikerül legyűrnie). (2) Ami még ennél is fontosabb, hogy a londoni Brixton Academy-ben rögzített koncert - lévén, hogy a 2009-es "Feel The Steel" turnéján filmezték - kizárólag az első lemez anyagát tartalmazza (de azt elejétől végig!). A bónusz DVD-n azonban láthatjuk az együttes 2012-es föllépését a Download Fesztiválon, ahol a 2011-es "Balls Out"-ról három nótát is játszottak (Supersonic Sex Machine, Just Like Tiger Woods, 17 Girls In A Row). Az sem pite, hogy a "Death To All But Metal"-ban Michael Starr a Slipknotos Corey Tylorral duettben énekel. Van benne dög...

Aki érti a viccet, tűri az arcátlan feslettséget és szereti a glam korzsak legszebb pillanatait idéző hiper-dallamos heavy metalt, a "British Invasion"-t a gyűjtemény legnagyobb becsű darabjai közé fogja iktatni. Satchel a csillagokat leszólózza az égről, Starr jó formában énekel, a fényképezés hibátlan, a hangzás tiszta és dinamikus. Mi kell még? Még az sem érdekel, hogy - enyhén szólva - gyanúsan pöpec a "sound". Nem érdekel, ha kollégáim és az olvasók leugatnak érte, én akkor is kimondom: ha van Steel Pantherünk, akkor mi szükség a sokszorosan kimelegített, újrahasznosított, fáradt "Másfajta Igazság"-ra? (A Different Kind Of Truth) Eddie Van Halen egy zseni, rocktörténelem, miegymás, de ma már képtelennek tűnik arra, amit ez a négy bohóc művel: olyan lemezt írni, amit egy az egyben le lehet játszani úgy egy koncerten, hogy ne legyenek üresjáratok, sótlan töltelékek...

Tartuffe