Kiadó:
Nail Records

Honlap:
www.perfectsymmetry.hu

Hosszú ideje nem adok pénzt a Hammer újságokért, egyrészt az elektronikus sajtó hírek tekintetében naprakészebb, másrészt az olyan internetes felületeken, mint a miénk, általában max. a kordivat (pl. shock) vagy a műfaji elfogultság (pl. mi) és nem anyagi megfontolások irányítják az ítészek kezét. Mindennél komolyabb érvnek bizonyulnak azonban D. Gy. cikkei, melyek egyre merészebben rugaszkodnak el a Tacitus "Annales"-éből merített, a zsurnalisztika szempontjából is mértékadó szabálytól: "sine ira et studio". Most mégis kivételt tettem, mert az év végi, 250. számhoz a pécsi illetőségű Perfect Symmetry legújabb nagylemezét csomagolták, akik a honi progresszivitás úttörőiként elévülhetetlen érdemeket szereztek, és szimpatikus állóképességgel tartják magukat életben 1995 óta.

A Stonehenge, Wendigo, Dreyelands, After Crying és K3 háza tájáról érkezett tagokból verbuválódott At Night I Fly bemutatkozó EP-jének megjelenése, illetve az arról írott értekezésem kapcsán elindult a kommentekben egy érdekes beszélgetés a hazai progresszív rock/metál színtérről. Már ott is leírtam, hogy a Perfect Symmetry zeneileg és hangzásban nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Sem ott, sem most nem áll szándékomban a gitárszólók ritkasága és technikai színvonala miatt panaszkodni. Nem mondom, hogy ez lényegtelen, de a Fates Warning is tudott maradandót alkotni ilyen természetű hiányosságok mellett.

Viszont nem mehetek el szó nélkül a PS jellegzetesen magyar "betegsége" mellett. A "szerkesztőségünkben" is sokat van terítéken ez a téma, de eleddig képtelenek voltunk elfogadható magyarázattal szolgálni arra, hogy a magyar együttesek miért rendre az énekesek miatt véreznek el nemzetközi összehasonlításban. Hirtelen a jobb sorsra érdemes Da Capo jut eszembe, és a "Senkiföldje/Nowhere Land" című nóta, amit mai napig az egyik legjobb magyar progresszív dalnak tartok, csak éppen Nagy Norbert helyett mindig valami bika hangot képzelek hozzá.

Minden tiszteletem Kovács Attiláé (megjegyzem: hangja feszt az előbb említett Nagy Norbertre emlékeztet) és a kitartó pécsi csapaté, de (ahogy írtam) be kell látni, "hogy ehhez a stílushoz 'nagy' (karakteresebb, erőteljesebb) hang, tágabb hangterjedelem illik, és ez nem egyszerűen megszólalás kérdése, hiszen a szélesebb ambitus és változékonyabb, csiszoltabb eszköztár a dallamoknak is lényegesen nagyobb játékteret biztosítanak." Ahol a több éneksáv és szólam jótékonyan nem fedi le, bizony kilóg az a bizonyos lóláb... Nekem még a korábbi dalnok, Friskó Péter orgánuma is jobban tetszett...

Ezt tényleg nem bántó szándékkal, hanem a legnagyobb jóindulattal mondom, miközben megsüvegelem a csapatot, elsősorban az olyan nótákért, mint az "Életjel" és  az "Álarcod mögül". Ez egy kifejezetten dallamérzékeny, zeneileg letisztult, érett produkció, ami ráadásul kifogástalanul is szól, sok anyagilag szerencsésebb helyzetben lévő külföldi bandát utasítva maga mögé ezzel. Lehet, hogy rajongó most se lettem, de szurkoló mindenképpen. Hajrá, Fiúk!

Tartuffe