Kiadó:
Escape Music

Honlap:
www.aldogiuntini.com

Érthető okokból manapság sokat beszélnek a Black Sabbath őseredeti fölállásának összeborulásáról (13), mégiscsak 35 évet kellett várni rá - már annak, aki várt rá. A lemez ugyan nem lett rossz, nekem azonban a Dio/Martin-éra mindig is jobban tetszett (nem is beszélve Iommi Glenn Hughes-zal készített lemezeiről!). Az újkori Black Sabbath már dolgozott Dioval, most Ozzyval is bepróbálkoztak, csupán egy Tony Martinnal közös lemez van hátra. Szerintem ez sem Iommin fog múlni (leginkább Sharonon). Mindenesetre, amíg várjuk a "Headless Cross" folytatását, vigasztalódhatunk egy pár Martint szerepeltető projekttel (szerencsére nem szorulunk rá az énekes szóló albumaira!).

Tony Martint valamilyen okból rendre nem brit vagy amerikai, hanem olasz gitárosok találják meg: már a tavalyi Silver Horses előtt is rendszeres szereplője volt Dario Mollo gitáros-zeneszerző-producer The Cage nevű formációjának, illetve '99 óta közreműködik Mollo cimborájának, Aldo Giuntininek lemezein. Ugyan sem a The Cage, sem a Giuntini Project nem kifejezetten a Martin-érás Black Sabbath folytatása, azért a Rainbow-vérvonal továbbvitele mellett gondot fordítanak a "Headless Cross" emlékének ápolására is. Gondoljunk csak a legutóbbi The Cage III pár nótájára (Oh My Soul, Blind Fury). A korábbi Giuntini albumokon is akadt ilyen (itt és itt), mint ahogy most sem voltak restek inspirációt meríteni Iommitól, minden idők egyik legnagyobb riffmeisterétől (pl. Born In The Underworld, Not The Jealous Kind).

Aldo Giuntini lényegében Dario Mollo fölfedezettje, Tony Martinnal is ő hozta össze. Amellett, hogy Giuntini eddig kivétel nélkül minőségi anyagokat szállított, nekem mégis mindig a mentor, azaz Mollo lemezei tetszettek jobban (főleg, ami a Glenn Hughes-zal turbósított Voodoo Hill albumokat illeti); Mollot ügyesebb gitárosnak, jobb dalszerzőnek érzem és hangzásban is modernebb, erőteljesebb. Persze lehet, hogy szakmai irigységből keveri Giuntini lemezeit ilyen retrósra, ami azért 2013-ban már nem föltétlen indokolt. :))

A "IV" nem lett sem jobb, sem rosszabb, mint elődei... olyan. Akinek eddig bejött ez a valamelyest korszerűsített, hormonkezelt egyveleg valaha volt Deep Purple, Rainbow, Dio és Black Sabbath elemekből, és túl tud lépni a kicsit dinamikátlan, magasra kevert soundon, uccu neki! A legutóbbi projekt óta 7 év telt el, és Giuntini - kárpótlásként - 14 dalt rögzített a stúdióban (vagy többet, de ennyi került a CD-re). Már csak azt kellene megtudni, hogy a vállalkozás miért került át a Frontierstől az Escape Musichoz. De az ilyen ezoterikus részletek már csak a magamfajta pernahajder információhajhászt, elvetemült bloggert érdeklik...

Tartuffe