Nem terveztem, hogy elmegyek a Solaris koncertre. Nem szeretem az ülős koncerteket. Feszélyez a MűPa monumentalitása. De Joe barátom időnként rávesz, hogy vetkezzem le gátlásaimat és hagyjam magam mögött az ellenérzéseimet. Legutóbb a Jon Lord koncertre tudott a MűPába elrángatni, amiért azóta is hálás vagyok neki, tekintve, hogy - az eperjesi Gary Moore koncert kiruccanáshoz hasonlóan - most már ha akarnám, sem tudnám pótolni az elmaradtakat. Ezúttal sem kellett csalódnom. Mintha egy VH1 Storytellers műsor élő felvételébe csöppentem volna! Miközben a teltházas (a nagyon gyorsan elkelt jegyek miatt szerveztek egy második koncertet is - az első elé!) nézőtér izgatottan várta a muzsika felcsendülését, Erdész Robi besétált egy pokrócba csavart, Солярис márkanevű szovjet szintetizátorral, és leült egy mikrofon elé, ahol mesélni kezdett arról, hogyan alakították meg Czigivel a zenekart pár nappal a tehetségkutató előtt, melyen aztán országos elismertséget szereztek. Közben egyenként bejöttek a többiek is, bekapcsolódtak a sztorizásba. Legelőször Kollár Attila, aki bemutatta első témáját, amelyet a zenekarba hozott, Robi ehhez hozzátette azt a témát, amit ő talált ki először, s a kettőből a szemünk előtt állt össze a "Solaris" című nóta. Ezt azután eljátszották teljes zenekarral is, majd folytatódott a történetmesélés a salgóbányai tehetségkutató táborral, ahol megfogant a bő 10 perces Újjászületés". Amikor ezt is eljátszották, akkor jöttem rá, hogy fél órája tart a műsor és még csak 2 szerzeményt adtak elő. Mi lesz itt? Vagy nagyon keveset fognak zenélni, vagy nagyon sokáig itt leszünk. Szerencsére a későbbiekben rövidültek a kommentek és hosszabbodtak a zenei pillanatok, csak Tereh István "örökös menedzser" próbálta felvenni néha amolyan kvázi konferanszként az elejtett fonalat, de ahogy belemelegedtek a zenélésbe, a hangszeresek beszélőkéje valahogy elapadt, s a koncert vége felé már a dalcímek felkonferálása is el-elmaradt.

A műsor a kezdeti évekre, a "Marsbéli krónikák" nagylemez előtti időszakra épült, ha úgy tetszik, jó promóciója volt a két "official bootleg" albumnak, melyeket a Fesztivál Színház bejárata előtt meg is lehetett vásárolni, sok más Solaris produkcióval egyetemben. Az alapító tagok közül Erdész Róberten és Kollár Attilán kívül ott volt még Seres Attila basszusgitáros, Tóth Vilmost is ígérték, de valamiért az ő vendégszereplése nem jött össze, illetve Cziglán István igazoltan volt távol (1998-as halála miatt), bár korábban néhány félművelt újságíró az ő közreműködését is beharangozta. (Gondolom a zenekar honlapján talált infót - "aki mindig és mindenütt velünk van, ahol a Solaris valaha is fellép" - félreértve. Hát igen. Minek ír cikket, aki nem ért hozzá!) Így a kezdeti felállás foghíjait a későbbi csapattagok, Bogdán Csaba és Gömör László pótolták ki. A harmadik nóta után Seres helyére Kisszabó Gábor jött be, hogy az 1980-82-es időszak már vele alkotott remekműveit prezentálja, rögtön a basszusgitár egyedi dallamjátékára épülő "Éden"-nel kezdve a sort. Bogdán Csaba - most már saját jogán, nem helyettesként – még zongorához is ült, hogy bemutassa egyik eredeti ötletét, mely a keresztségben a "Mickey Mouse" címet kapta, s amely ebben a formában rákerülhetne egy majdani Solaris gyereklemezre is. Az "Óz" című, egyébként is kiváló kompozíciójukat ezúttal hosszabb egyéni szólóbetétekkel is megspékelték. A koncert legtorok-szorítóbb pillanatait hozta az a keserédes megemlékezés Cziglán Istvánról, a róla készült fotók, videók, cikkek kivetítésével, melyet az ő posztumusz szólólemezének, az "Alhambra kapui"-nak egyik dalával szinesítettek. Ez idő alatt a muzsikusok kifújhatták magukat kicsit. Én ennek nem örültem annyira, mert jobban esett volna és méltóbb megemlékezés lett volna, ha élőben játsszák el a dalt Czigi tiszteletére. Persze akkor meg nem hallhatjuk Czigi játékát a koncerten. Ördögi kör ez, amiből nem lehet jól kijönni. Czigi, jól kiszúrtál velünk!

A rövid pihenő után a Duo egy speciális átiratával folytatódott a koncert. Ebben a dalban annak idején Czigi és Attila volt a főszereplő. A páros hiányzó tagját Kisszabó Gábor pótolta, átkomponálva a dalt basszusgitárra és fuvolára. Nagy élmény volt! Ahogy a NOAB is, melynek egy rövidített változatát szólaltatták meg, ellenben Erdész Róbert egy zongoraverseny-szerű betétet helyezett el benne, ami ismét egyedivé tette a produkciót és méltó volt a Solaris vezérmondatához: "A Solarisban egy dolog állandó, és az a változás." De a legnagyobb benyomást a Marrakech tette rám, mely a NOAB lemezen (talán a korabeli felvétel minősége miatt) valahogy elsikkadt a címadó produkció mellett, most azonban élőben Jon Lord "Bouree"-ját juttatta eszembe. Igazi katartikus érzés volt, mintha visszaröppentem volna az időben előző idelátogatásom dátumára.

Két óra röppent el úgy, hogy közben fiatalságom nagy kedvencei sorakoztak egymás után. A nagylemeztelenített Solarisnak rengeteg rádiófelvétele volt, melyek egy része csupán az 1990-es albumon jelent meg végül. Emlékszem, annak idején alig vártam, hogy egy újabb nótát csípjek el Göczey Zsuzsa vagy Komjáthy György jóvoltából. Most csak kapkodtam a fejem, hogy "Ezt is ismerem!", "Azt is ismerem!", "Ezt még az MK 25-ös magnómra vettem fel!", "Amazt már a Toshibára!". A ráadásban az "E-moll concerto"-t hallhattuk Kollár karmester úr vezényletével (első gitáros: Bogdán Csaba, első billentyűs: Erdész Róbert, első basszusgitáros: Kisszabó Gábor, első dobos: Gömör László). Majd a poénra vett szimfónikus közjáték után a Solaris újbóli előadása tette kerekké a történetet, ezúttal mindkét basszerrel a színpadon. A közönség szűnni nem akaró tapsa még egyszer visszahozta a zenészeket, hogy újra megörvendeztessenek talán legnagyobb "slágerük", (ha szabad ilyet mondani egy progresszív rock zenekarnál) a "kedves és vidám című" (copyright: Erdész Róbert) "Apokalipszis" eljátszásával. Az újabb vastaps már csak Robit csalta ki újra a deszkákra, aki megköszönte, hogy ennyien eljöttek, és ebben a politikailag kettéosztott országban erre az időre elfelejtették, hogy ki melyik táborhoz tartozik és együtt élvezték a muzsikát, a Solaris muzsikáját.

Tavaly megnéztem a "szegény ember Solarisát", a Tompoxot, idén eljutottam a forráshoz, az eredet(i)hez is. Pócs Tamásék is nagyon profin művelik azt, amit csinálnak, tehetséges zenészek, de ők egy másik utat választottak, amelyen a klubkoncertek által sűrűbben találkozhatnak a közönséggel. A Solaris-érzést ők is tökéletesen vissza tudják adni. De most láthattam a különbséget: Solaris csak egy van. Akik szeptember 7-én megmutatták magukat újra a világnak, és ha hihetünk menedzserük záró mondatainak, jövőre ugyanitt folytatják a sztorizást és a muzsikálást a "Marsbéli krónikák" nagylemez időszakának felelevenítésével.

A műsor (remélem, sikerült mindenre jól visszaemlékeznem):
Solaris (fuvolán/szintetizátoron és zenekarral)
Újjászületés
Ellenpont
Éden
Mickey Mouse (zongorán és zenekarral)
Ha felszáll a köd
Legyőzhetetlen
Óz (egyéni szólóbetétekkel)
Personal Gravity (emlékezés Czigire)
Duo (speciális átirat basszusgitárra és fuvolára)
NOAB (zongoraverseny-szerű Erdész szólóval)
Marrakech
Apokalipszis
Magyar tánc
A viking visszatér

Ráadás:
E-moll concerto (Kollár karmester úr vezényletével)
Solaris
Apokalipszis

Egy őszinte rajongó: CsiGabiGa