Vandenberg's Moonkings: Vandenberg's Moonkings (2014)

Vandenberg's Moonkings200.jpg

Kiadó:
Mascot Records

Honlap:
www.moonkingsband.com

Szerettem volna szépeket írni erről a lemezről. Vagy valami vicceset. De szépet sem tudok írni, és a humorom is elszállt a lemezt hallgatva. Adje Van Den Berg (vagy ahogy többen ismerik, angolosított nevén: Adrian Vandenberg) újra porondra lépett. Ahogy Wolf Hoffmann is megunta a fotóművészkedést, és 2005-ben egy nyári turnéra összeállt a banda, majd 2010 óta újra teljes erőbedobással nyomják a heavy metált, úgy Adje is elunta, hogy csak mint festőművész tengesse életét. Pedig nem is rossz abban sem, gondoljunk csak a maga kreálta logókra és lemezborítókra! Kedvencem a "Heading For A Storm" a sivatagi országút felett egy méterrel elhúzó cápákkal, de a Manic Eden absztraktja is művészetkritikus után kiált.

Letette tehát az ecsetet és visszatért a gitárhoz Adje, s mint annak idején a Teaser, majd a Vandenberg zenekaroknál, holland honfitársai közül választott társakat a zenéléshez. De milyen zenéhez? Aki emlékszik a Whitesnake 1991-es szüneteltetése utáni Coverdale/Page projektre, az nagyjából képbe kerülhet. David már az "1987" lemezen is nagyon akart "zeppelinkedni", példa rá a "Still Of The Night" nóta, de Jimmy Page mellett élhette ki igazán ezirányú hajlamait. Hogy aztán a fehérkígyós zászló alá visszatérve Adrian Vandenberg oldalán megcsinálja a méltatlanul elfeledett, iszonyúan jó blues alapú "Restless Heart" lemezt. Én innen folytattam volna. De Adje inkább azt a "White Zeppelin" fonalat vette fel, s a '73-as Gillanre hasonlító szakállas, ámde szinte megtévesztésig Coverdale hangú Jan Hoving partner volt ebben. Zeppelin klónozásban a Black Country Communion a "Námbör Van", és számukra Kevin Shirley producer egy nagyon nyers hangzást hozott létre. Vandenbergnek most sikerült egy hasonlót kikevernie. Csak azt sajnálom, hogy a gitárosként sokkal tehetségesebb hollandnak miért kellett Jimmy Page stílusban végigjátszania az albumot. Azt viszont értem már, hogy David Coverdale miért támogatta egy újra felvett "Sailing Ships"-szel az albumot: mert biztos volt benne, hogy az új Whitesnake-re nem jelent fenyegetést ez a banda.

Ha kedvencet kéne választanom, a nyitó "Lust And Lies" mellett a "Black Dog" hangulatú "Close To You" és az UFO "Cherry"-jét idéző "Line Of Fire" lennének az esélyesek. Egyébként ez utóbbiban hallottam a lemez legemlékezetesebb szólóját. Szerencsére nem az én ízlésem a mérvadó, mert honlapjukon boldogan adták hírül, hogy az Amazon UK és Amazon Japan népszerűségi listáján is első helyen van az album. Szóval fogjuk fel úgy, ahogy az utolsó dalban megénekelték:
"Get your car on the highway,
Put your pedal to the metal.
Women on the backseat,
Turn up the radio,
Get ready for some rock 'n' roll."
Holnap ki is próbálom. Az asszonyt meg az anyóst be a hátsó ülésre, aztán hadd szóljon!

Én nem is tudom, mit vártam! Hogy Adrian Vandenberg visszatér a nyolcvanas évek elején játszott dallamos rockzenéhez, amibe 3 lemez után belebukott? Ó, azok a Schenker-módra felépített és kidolgozott gitárszólók! "This Is War", "Fighting Against The World", "Waiting For The Night" vagy "Kamikaze". Kaptunk helyette egy Black Country Communion-szerűen Led Zeppelin elemekkel telipakolt muzsikát, ugyanazzal a puritán hangzással, ami nekem már a BCC-nél sem jött be, mindezt megfejelve egy David Coverdale hangú énekessel. Csak ebben a közegben valahogy elsikkadnak az ízes Vandenberg szólók.

CsiGabiGa

Címkék: lemezkritika