Kiadó:
SG Records

Honlapok:
www.danieleliverani.com
facebook.com/Daniele.Liverani.Page

Daniele Liverani egy zseni. Még akkor is, ha nem sokan ismerik a munkásságát. Saját bevallása szerint maga sem tudja, melyik a fő hangszere, mert ha úgy tartja kedve, billentyűsként brillírozik (pl. Twinspirits), ha emígy, akkor gitárosként (pl. cikkünk tárgya), ha mindkettőre késztetést érez, akkor ír egy háromlemezes progresszív rock operát, ahová csak dobost és énekeseket hív (a legnagyobbakat persze), a többit elintézi maga, de nem akárhogy, nem akármilyen színvonalon ám! 

Most a gitáros énje lett éppen a domináns és nekigyürkőzött egy instrumentális gitárhős albumnak. Vélhetően senki nem mondta neki, hogy Daniele, erre kevesen vevők ám mostanában, és lemezen meg aztán végképp eszedbe ne jusson megjelentetni, mert az tényleg a létezhető legnagyobb anakronizmus és botorság 2014-ben. De ha mondta volna bárki is, akkor  Daniele köszönte volna szépen és most pontosan ugyanitt tartanánk.

Daniele Liverani muzsikus, aki ilyen dolgokon szerencsére nem agyal. Belőle jön (sőt ömlik) a mindig minőségi zene és mi mindennél biztosabbak lehetünk abban, hogy ez a zenei őszinteség maga, itt semmiféle más szempont nem játszik szerepet. Lehet, én gondolom rosszul, de szentül hiszek abban, hogy ha valaki rendkívüli módon felkészült muzsikus (most éppen gitáros), és megteheti, hogy senkinek és semmiféle elvárásnak nem kell megfelelnie, csak a saját maga által támasztott minőségi elvárásoknak, akkor abból az alkotásból lényegénél fogva érték születik (igaz, Malmsteen mostanában ilyen kitételek mentén azért rendesen erősíti a szabályt...). Tényleg csak a Jóisten a megmondhatója, hogy Liverani miért ragadt ilyen mélyen az európai progresszív metal undergroundban a Genius megjelentetése után is, zeneileg ezt számomra semmi nem indokolja.

Márpedig, ha a Genius I-II-III nagyon érdemtelenül az "ezerforintosok" között végezte, akkor nem lehet illúziónk, hogy a "Fantasia" fenekestül fogja felforgatni a rockvilágot. Nem azért mintha ellinkeskedte volna a dalírást és a felvételeket az olasz mester. Hihetetlen felkészült arcokkal rögzítette a lemezt, de közülük is kiemelendő a Portnoy-mániás Simon Ciccotti dobjátéka. Előtte külön is le a kalappal.

Egy-két, akár első hallás után dúdolható tételt leszámítva (Joke, Black Horse) a Fantasia nem slágergyűjtemény, bár telis-tele van jobbnál témákkal és kompozíciókkal. Azt hiszem, hogy gitárosként Liveraninak nincs egyetlen hangból felismerhető stílusa, de mindenképpen vagy egy sajátos, leginkább a Nagy Gitárhősök hagyatékából és a progresszív metalból táplálkozó zenei világa, ami csakúgy, mint a legutóbbi "Eleven Mysteries" esetében, itt is egyértelműen felismerhető. A papírforma tehát érvényesült: Daniele Liverani ismét egy nevéhez méltó minőségi, jól megírt, kiváló muzsikusok társaságában rögzített anyagot adott ki a kezéből.

Azt pedig szándékosan a végére hagytam, mert még elfogultsággal vádolnátok, hogy névre szóló promóciós csomag részeként érkezett a lemez egyenesen Liverani mestertől, úgyhogy, hogy lennék már elfogult? Mindegy, a tényeknek higgyetek!

Túrisas