Psycrence: A Frail Deception (2014)

Psycrence.jpg

Kiadó:
Steel Gallery Records

Honlapok:
www.psycrence.com
facebook.com/psycrence

Eredetileg úgy terveztem, hogy ezt a lemezt együtt értékelem ki a kanadai Far From Reality bemutatkozó albumával, de azután rájöttem, hogy semmi közös sincs bennük azon túl, hogy fiatalok, most debütálnak és progresszív metált játszanak. A Psycrense athéni csapat, és mi itt, ezen az oldalon tudjuk, hogy Görögországban nagyon lelkes és izmos kis progresszív metál underground működik. Már első ránézésre, belehallgatásra úgy tűnik, hogy a Psycrence bemutatkozása szebben, valahogy profibb módon lett csomagolva, mint a Far From Reality.

Csak két tény az előbbi kijelentés igazolására: a lemezborítót Colin Marks (Scar Symmetry, Nevermore, Exodus, Jeff Loomis stb.) készítette, a maszterelést pedig Jens Bogrenre bízták (Opeth, Soilwork, SymphonyX, Paradise Lost stb.). Egyik sem kis név a szakmájában. Bogren kimondottan dögös hangzás kevert a helléneknek, ebben a tekintetben biztosan nem érheti szó a ház elejét.

Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a progresszív metál műfajon belül alapvetően két fő irányzat létezik: az egyiket lényegében a Dream Theaterre lehet visszavezetni, a másikat pedig nagyjából a Queensryche, Fates Warning, Crimson Glory forrásvidékére. (Ehhez talán harmadiknak hozzá lehet csapni az Yngwie-féle neo-klasszikát innovatív módon alkalmazó SymphonyX vonalat.)

A Psycrence muzsikája egyértelműen a hellének között egyébként is kultikus státuszt élvező Fates Warningból vezethető le. Fogalmam sincs, hogy a két gitáros közül ki szólózik (talán mindkettő?), de jól csinálja (csinálják?), Takis Nikolakakis éneke pedig lassan, de biztosan szeretteti meg magát velünk. Nincs mese, ez egy bivaly erős bemutatkozás, a fiúk magabiztosan, a félénkség minden jele nélkül tették le névjegyüket a világháló bőségesen megpakolt, csábító ajánlatoktól roskadozó asztalára. Azt hiszem, erre szokták azt mondani, hogy gyönyörű képzavar... :)

Tartuffe