Kelly Simonz's Blind Faith: Blind Faith (2014)

Simonz.jpg

Kiadó:
King Records

Honlapok:
www.kellysimonz.com
facebook.com/KellySimonZ

Kelly Simonz nevét kétlem, hogy sokan ismernék mifelénk, pedig szólóalbumai évek óta leárazva porosodnak a lemezboltok polcain. Túrisas kolléga egy "ügyeletes kedvenc" erejéig már foglalkozott a témával, és akkor a japán multihangszerest olyan túlcsorduló zeneiséggel megáldott tehetségnek mutatta be, akire ugyan egyértelműen Yngwie J. Malmsteen neo-klasszicizmusa volt a legnagyobb hatással, mégis biztos érzékkel nyúl más stílusokhoz is, alkalmasint olyan zenészek nyomdokaiba szegődve, mint Gary Moore (Isten nyugosztalja!) vagy Sting.

A japán gitáros - úgy tűnik, ebben is Ritchie Blackmore-t és Yngwie-t utánozva - Kelly Simonz's Blind Faith néven jelenteti meg lemezeit, jóllehet lényegében egyszemélyes projektekről van szó. Persze időről-időre csapódnak hozzá muzsikus társak, mint pl. most egy YAMA-B nevű japán énekes. De vajon minek? - vetődik föl bennem a kérdés. Lehet, hogy otthon nagyon népszerű előadó YAMA-B, de nekem nagyon nem jön be, még Simonz (egyébként tónusában olykor Göran Edmanra emlékeztető) hangja is szerencsésebb megoldás nála.

A "Blind Faith" teljes egészében a korábbi lemezek nyomdokán lépked, mint ahogy mesterére, Yngwie-re, úgy Simonzra sem jellemző a divathajhászás, az alkalmazkodókészség. Hosszú évek óta ugyanazt csinálja, de azt legalább magas - és a Maestróval ellentétben - egyenletes színvonalon. A svéd-amerikai mimóza odaadná az egyik Rolexét vagy Ferrariját a sok közül, ha még mindig olyan tökös kis neo-klasszikus himnuszokat tudna gyártani, mint itt pl. a lemezt indító "N.W.O." vagy a bónusz-nóta (Now Your Turn). Persze Yngwie erre nyeglén azt mondhatná, hogy Simonz csupán egy általa előre legyártott elemekből építkező epigon, és alighanem igaza lenne...

Az album egyébként több mint fele arányban énekes szerzeményeket tartalmaz, melyeket hol Yama-B, hol Simonz maga énekel. Ezek azután kiegészülnek néhány instrumentális, jobbára a neo-klasszikus virtuozitás jegyében fogant szösszenettel, de akad itt majdnem-Van Halen nóta (Burning In My Soul), Gary Moore utánérzés (The End Of The Beginning), sőt hangulatos, akusztikus merengés is (Nocturne, Silent Sorrow). Egy tehetséges zenész érdekes, magas szintű stílusgyakorlata ez, de aki nem barátja a műfajnak, kerülje el messzire.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika