Noveria: Risen (2014)

Noveria-Risen-300x300.jpg

Kiadó:
Scarlet Records

Honlap:
facebook.com/noveriametal

Az olaszok tudnak valamit... valamit, amit a mediterráneum többi nemzete, országa nem tud. Elég arra gondolnunk, hogy a régió egyik legnagyobb és legnépesebb országa, Spanyolország évtizedek óta jóformán egy valamirevaló metál bandát sem tudott kiállítani (a Mägo de Oz a szememben csupán a műfaj karikatúrája!). A taljánok azonban egyre több bandával és egyre színvonalasabb produkciókkal kápráztatják el a rajongókat, akik hálásak is érte - személyes tapasztalat alapján mondom, hogy Itáliában mindenképp érdemes egy jó koncertre elmenni: fenomenális a hangulat.

A Scarlet Records - hál' Istennek! - sok tehetséges zenésznek, együttesnek ad intézményes támogatást, lehetőséget a bemutatkozásra, és a most még teljesen ismeretlen új formáció, amolyan olasz szupergrúp, a Noveria is kapott egy esélyt. Az anyag hangmérnöke és producere az a Simone Mularoni, akit jól ismerhetünk a DGM-ből és Empyriosból. Ő atyáskodott a megjelenés fölött, sőt a "Fallen From Grace" című nótában vendégeskedik is egy gitárszóló erejéig. A Noveria azért "szupergrúp", mert zenészei ismert(ebb) olasz bandákból lettek verbuválva, pl. Emanuele Casali (DGM, Astra) a billentyűs! Mégsem ő, hanem Francesco Mattei, a fantasztikus kezű gitáros és Frank Corigliano, a változatos és erőteljes vokális teljesítményt nyújtó frontember a főszereplők.

A Noveria azért erősen magán viseli Mularoni keze nyomát illetve hatását, hiszen leginkább a DGM-re és az Empyriosra hasonlít, az előbbinél talán karcosabb, az utóbbinál viszont kevésbé djentes-elektronikus. Van itt rekesztés, alkalmi jellegű hörgés, káprázatos gitár és billentyűszólók, vastag riffek és pattogós ritmusok. Kicsit olyan, mint egy komoly tesztoszteron-kúrára fogott Almah.

Személy szerint én jobban örültem volna egy kevésbé hangos vagy agresszív hangzásnak, pár jobban megjegyezhető dallamnak és persze néhány nyugodtabb ritmusnak (néhány alacsonyabb bpm értéknek), de van aki pont ezt éli, a célom meg nem az ezekkel az írásokkal, hogy másokra ráerőltessem az ízlésemet (na, jó, azért egy kicsit igen...). Nem tudom, van-e jövője ennek a formációnak, valójában azt se tudom, hogy valódi együttesről van szó, vagy csak egy amolyan projektről. Az biztos, hogy min. Francesco Mattei nevét érdemes lesz megjegyezni, akinek semmi szégyellnivalója sincs egy Mularonival való összehasonlításban, és ez bizony nagyon-nagy szó!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika