Kiadó:
Frontiers Records

Honlap:
www.teslatheband.com

A Tesla a kultúr-metálosok "szent tehén" csapata, melyet kritizálni lehet, ám obligát módon az első pár album sikerének felemlegetésével, és a zenében megnyilvánuló intellektus – esetleg szarkazmus – említésével ennek élét azonnal tompítani kell. Még szerencse, hogy én nem vagyok kultúr-metálos, úgyhogy az elvárások terhe nélkül jelenthetem ki, hogy a király meztelen. Persze ez a meztelenség a Tesla hívőknél többet jelent, mint egy egész ármádia true metal banda talpig vértbe/szőrbe (ki-ki választhat kedvére) öltözve, én azonban, jóllehet inkább az utóbbi tábor szimpatizánsait erősítem, a tényleges erények elismerése mellett a nosztalgia és elfogultság nélkül írhatom le, hogy nem vagyok teljes mértékben elégedett az új albummal.

Kezdjük azonban a valóban dicséretre méltó dolgokkal: a csapat lelkét jelentő Keith-Hannon páros dallamalkotói tehetsége vitathatatlan, a lemezen szereplő dalok kivétel nélkül már első-második hallásra, fülbemászó módon hirdetik, hogy Tesla számtalan találmánya mellett a slágeralkotói gépet is feltalálta, melyet kései tisztelői professzionális módon alkalmaznak. A ragadós refrének úgy burjánzanak, mint méhtelepen a kasok, hogy aztán mézzel töltsék tele a hallgatók fülét és lelkét. Ehhez járul hozzá az a hangulatteremtő képesség, ami miatt a "szomszéd fiúk átjöttek a tábortűzhöz zenélni"-feeling tör rá az emberre, ráadásul Hannonék mernek és tudnak bolondozni, szinte hallani, ahogy felszabadultan nevetnek fel egy-egy apró ötlet, geg, vagy utalás elsütése közben, és hát azt mindenképpen ki kell jelenteni, hogy elég gyakran pufogtatnak. Sajnos azonban éppen ez a "tábortűz" jelleg szorítja keretek közé az albumot, és ezért érzem úgy, hogy a zenészek nem merészkednek ki a meleget adó lángok komfortzónájából. A számtalan ötlet ellenére mégis monokrómnak tűnik az album, a delta-blues riffek és a metálos groove-ok közé bőven adagolt akusztikus részek ugyanis a teljes 'Simplicity'-re rányomják bélyegüket, és ha nem áradna a dalokból a természetes optimizmus, némi derűvel megspékelve, a grunge éra fineszesebb képviselői is eszembe juthatnának (a Cinderella "Heartbreak Station"-jének hasonló felfogásaiban íródott próbálkozásai mellett). Ez persze nem baj, hiszen a Tesla sosem tartozott a pomádés metál csapatok közé, és a hetvenes évekből származó gyökerek tulajdonképpen közösek a kilencvenes évek eleji garázsrock bandáékkal, de azért irgum-burgum, hogy az egyetlen "Break Of Dawn"-on kívül nem izzítanak rá kicsit a hunyorgó parázsra, rebbenjenek már az összebújt párocskák andalgásból táncba, vagy legalább egyszer legyen késztetésük arra, hogy a tábortűzből kikapva egy ágat, az égre írják: long live rock n' roll.

Érdekes módon, több részletben hallgatva az albumot, egyetlen szám sem tűnik tölteléknek – ez mindenképpen a csapat tehetségét dicséri, hiszen 14 dalról van szó – a kevesebb több lett volna elve ennek ellenére itt is fennáll, és a kialakított, erőszakosan terjeszkedő hangulat, illetve annak rendíthetetlen és változatlan jellege hajlamos az emberre rátelepedni, úgy, ahogy a túlzott anyai szeretet, ami állandó intenzitása miatt egy idő után, illetve egy adott életperiódusban már terhesnek tűnhet. (A bizonyos aspektusaiban hasonló felfogásban íródott, méltatlanul alábecsült "Slang"-gel a Def Leppard nem követte el Tesláék hibáját, és mind lemezhosszban, mind az impulzivitás variálgatásában tudták, mitől döglik a légy, illetve mitől hall a süket leopárd.) A "Time Bomb"-ból is mintha szándékosan fognák vissza a nekidurranó energiát, és a visszafojtottság éppen azt a feszültséget öli ki a számból, ami a koncepciót inkább előre-mintsem hátramozdította volna – hallgasd csak meg a gyorsulós rész gitárszólós rövid vadulását, egyből érteni fogod, mit is hiányolok a lemezből. (Többek között a játszadozás között egy-két komolyabb hangszeres szólót.)

Kár, hogy nem kockáztattak kicsit a fiúk, és "beleültek" az ötleteknek keretet adó kényelmességbe, ami – hiába a zeneszerzői virtuozitás és az évtizedes tapasztalat – nem engedi kibontakozni a csapatból a bennük rejlő potenciált, mint ahogy Tesla is megijedt saját találmányai várható hatásaitól – legalábbis a konteo-blog szerint. A "Simplicity" azonban nem konteo, hanem az érzékelhető valóság, és az, hogy kinek mit jelent ez, nem a rejtély megoldása, pusztán lelkialkat és ízlés dolga.

 Garael