Kiadó:
Jellybeards

Honlap:
facebook.com/bicioleo

Friss megjelenés Bicio mester legújabb lemeze, sorban immár a harmadik (a korábbiakról olvashattok itt és itt). Az előző kettőről született bemutató az oldalon. Nem tartozik az új generációhoz, tapasztalt sokat foglalkoztatott zenészről beszélünk, de még mindig relatív ismeretlen, idehaza legalábbis biztosan. Az olasz gitáros erősorrend nálam a következőképpen néz ki, Sfogli, Leo és a többiek, így kötelező írnom a korongról. Elnézést ezért a végletekig szubjektív és szemtelen kijelentésért, ugyanis a többiek halmaz is tartalmaz minimum 20-25 olyan varázslót, amilyenből nem sok futkorászik a világ metropoliszainak utcáin.

A Jellybeards cég gondozásában jelent meg a lemez, tehát váltás történt ezen a fronton. Teljesen új kiadó, még elég kevés kiadvánnyal, de annál izgalmasabb új arcokkal, fogunk még csemegézni tőlük. Leo mester elmondása szerint a három korong közül ez sikerült a legjobban, ezt érzi a legerősebbnek, lehet benne valami, szerintem is jó cucc. A stílus, az irányvonal nem változott, maradtunk a jazz-rock fúzió világában, bár lehet érdemes megcserélni a két szót, mert szerencsénk(m)re a rock a domináns, a jazz csak amolyan dresszing (néhány daltól eltekintve).

A kezdés erős, az "Alien Abduction" rögtön berántja a hallgatót, pont úgy, ahogy a földönkívüliek sugárnyalábja az óvatlan áldozatot (úgy látszik, nem csak magyar rock sztárokat rabolnak...). Fabrizio a legmagasabb szinten műveli a gitározást, mindenben toppon van, az egyik, amit kiemelnék, az a rendkívül érett, finom tremoló használat, számomra ez azonnal felismerhetővé teszi játékát. A már említett nyitó tételben is jelen van végig a karozás, érdekesen nyúlóssá, ragadóssá teszi azokat a hangokat, amelyeket lebegtet, tényleg hozza ezt a "harmadik típusú találkozás" hangulatot. A fő dallam nagyon könnyen bennragad a fülben, nem kevésbé megjegyezhető a "Spectrum Of My Past", rövidke, ám annál megkapóbb, megint tökéletesen képiesre sikerült, vagy jó a címválasztás.

Az "I Remember You" könnyed, húzós, egyértelműen a '80-as évekből táplálkozó dal, a "Sardegna"-t fülledt, nyári napok, talán a szigeten eltöltött nyaralás ihlette, hiteles zenei festmény a riviéráról. Számomra a lemez csúcspontja a "Laura" című tétel, a fő motívum zseniális, képtelenség nem újrahallgatni, szintén tökéletes a klasszikusnak ható kíséret a vonósokkal és zongorával. Millió réteg, el lehet benne mélyedni, tökéletesen passzolna mind hangulatban, mind szerkezetben egy fekete-fehér klasszikus, romantikus mozihoz, egyszerűen kötelező meghallgatni!

A "Sir Giuliani" egy pillanatra megtréfált a diszkós kezdéssel, de minden hamar sínre került, kapunk egy jazz-rock egyveleget, húzós dallam, komplex futamok, döngölős riff. Ismét egy fél gondolat a "Liquid"-del, hasonlatosan rövidke a "Rufus", előbbi egy dallamocska, utóbbi egy jazzes darab, kromatikus és mindenféle vad futamokkal bolondítva. A kettő közé ékelődik be a "Thirty Nights Fever" és "Marziana" páros, egy zakatoló rock n' roll tétel, ill. ismét egy a lemez első harmadához hangulatban passzoló dal, kicsit sejtelmes, kicsit keserédes. A "Pálinka Szerelem" hoz egy blues-jazz vegyületet, a "Zombie Science" egy metálosabb szám, amit megtámogatott a mester egy kántáló férfikórussal ill. egy csipetnyi neoklasszikus íz is került bele. Az utolsó két darab sikerült a legelborultabbra, latin-jazz-rock fúziós hármas, rengeteg váltással, kiállással; van benne anyag, ahogy szokták mondani.

Valóban a legjobb munkáját szállította le Fabrizio, az előző két lemez ismertetőjében elhangzott hatások már finomodtak, az összkép is sokkal egységesebb. Ízig-vérig mediterrán hangulat árad a korong minden egyes dalából, életvidám, mélyen rétegzett, mint egy jó bor. Mindenkinek csak ajánlani tudom a beszerzését.

Mádi N.