Kiadó:
Frontiers/HMP

Honlap:
www.fmofficial.com

Milyen jó nekünk, zenekedvelő sorstársaim: a "Vissza a jövőbe" Marty-jához hasonlóan tudunk röpülni az időben, és még fluxuskondenzátor sem kell hozzá – elég egy-egy alkalmas lemez, és huss, máris szállítódnak az élmények, melyek egy adott időszakra határozták meg szubjektív életérzéseinket, érzelmi lenyomataként kövesedve be emlékeink lappangó mélyébe.

Itt van az FM lemeze, melyet elindítva azonnal '89-ben találom magam, mikor az első – számomra az első – Def Leppard lemezt, a multiplatinaként klasszicizálódott "Hysteria"-t hallgattam ronggyá, 19 évesen, és jönnek is már sorban az emlékek, ahogy az ismerősen ismeretlen dallamok szorgos munkájaként felszabadulnak a 25 éve lezárt rejtekükből.

Igen, ismét egy Frontiers kiadvány, de ne legyints, mert ez most nem az a műanyag szagú, kockázatmentes ipari középszer, és ha a dalokat alkotó panelek ismerősek is, itt bizony nem a pénzcsinálás izzadsága, hanem az örömhormonok pezsgése varázsolja élvezetté az arénarock csúcsidőszakának sikerre predesztinált sémáit. Bon Jovi, a slide gitáros/rock n' roll-os Cinderella, némi Pride Of Lions és az említett süket leopárd jól eltalált elegye ez, ahol a csúcsminőségű énekest káprázatos, többszólamú vokálok és ízes gitárszólók támogatják – ez csak akkor nem lehet elég neked, ha valami progresszívra, vagy újra vágysz, mert ilyesmit itt nem találsz.

Steve Overland – akit, mint koca AOR hallgató, először egy Iron Maiden tribute kiadványon hallottam – gondolom, nem ismeretlen a fanok körében, mint ahogy maga a banda sem, hiszen a nyolcvanas évek óta gyártják sajnálatosan undergroundba feledett lemezeiket, ami már csak azért is igazságtalan, mert a fiúk úgy lavíroznak a szórakozás és a minőség közös halmazában, mint jól képzett hím pávatáncos a nőstények "Miss World" versenyén. Ötletesen komponált szerzemények, együtt énekeltetésre hívó dallamok – az az életérzés, amire olyannyira vágyhattál a vasfüggöny mögül, és ami mit sem kopott, miután kikerültél onnan. "Road movie" feeling, a végtelen utak gondtalan utazása és giccsmentes happy légkör, mindez megcinkelve az AOR-ból általam  hiányolt ravasz döggel, hiába, a fiúk mintha nekem írták volna át a stílus szabályait, és így bizony nagyon tetszik a játék.

Hallgasd csak meg az első három számot, egyből meg fogod érteni a nosztalgiába csomagolt örömöt, persze az avíttság érzése nélkül, és ne félj, hogy a lendületes kezdés után szentimentális pop-rockba hajlik a lemez: nem, itt bizony nem feledkeztek meg róla az alkotók, hogy a rock adrenalin nélkül olyan, mint kommunista katona optimista tekintet híján. A "Cold Hearted" ősblues-os riffjeire ráülő Leppard vokálhalmaz, vagy a "Heartbreak Station" korabeli Cinderellát idéző western hangulatú, Bon Jovis "Somedays I Only Want To R'n'Roll"  a "Permanent Vacation" Aerosmith-jébe burkolózott "I Want You" mellett igazi vérbő, táncra ingerlő darabok, és az, hogy a lemez csupán két lírai szerzeményét is élvezni tudtam, már csak hab a tortán.

"Heroes and Villains" – bármennyire is elcsépelt cím, javaslom, ne tagadd meg magadtól az időutazás élményét, mert az FM tulajdonképpen egy De Lorean DMC, csak nem autóba, hanem lemezbe préselve. Tápláld hát be az évszámot, mondjuk 1985-öt, és hajrá, az élmény garantált!

Garael