Egyrészről szerényen túl is vállaltam a kötelező 15-öt, másrészről meg ne örüljön senki, rendhagyó ez abban az értelemben, hogy elviekben nem sportszerű az idei megjelenésekhez olyan rocklegendákat behivatkozni, akik lassan 50 éve pályán vannak, tudom. De legalább annyira igazságtalan egy donningtoni Aerosmith koncert DVD-t azzal elintézni, hogy feltüntetem a listám után kisbetűvel a legjobb DVD-k között. Ugyanez áll az 50 éve a szemünk elöl rejtegetett Hendrix koncertélményre. Legjobb DVD/2015? Persze, na ne vicceljünk már, de tényleg! Ez rocktörténelem, méghozzá a "minden kétséget kizáróan" kategóriából. Nincs mellébeszélés, meg lábjegyzetben feltüntetés, úgy mennek a tizenötös kedvenc-listába mindketten, mint a huzat! Idén volt a megjelenés? – Igen. Ki se került a lejátszóból napokig? – Igen. Logikus, hogy év végén, azon kedvencek között tüntetem fel, amelyeket 2015-ben engedtek ki a gyárból és szarrá néztem/hallgattam? – Igen. Látjátok, hogy mily' egyszerű az élet!

Ahogy azt minden évben leírom: mostanában már (gyerek, gitár, meló, stb. miatt) nem napi szinten és nem mindenáron vizslatom az új megjelenéseket, bár esélyt azért a legtöbb érdekesnek tűnő anyag kap. Közben azért folyamatosan szerzem be a régi klasszikusokat eredetiben, így volt olyan hetem, hogy gyakorlatilag csak Thin Lizzy szólt itthon (szoba képe mellékelve a cikk elején...) és hiába jelent meg közben az általam nagyon nagyra becsült Magnus Karlsson egy friss és egyébként kiváló cuccal, esélye sem volt, hogy kiszorítsa a Phil Lynott által énekelt klasszikusokat. 

Na, de ezzel együtt is volt azért elképedés. A sorrend első két helye az kőbe van vésve, onnantól inkább felsorolás. Tartuffe véleményét vagyok kénytelen osztani a magyar rock/metal kapcsán. Vannak dalok, amelyek nagyon eltalálnak (pl. EGO Project: A középső – a szöveg és dallam is zseniális), de egész lemezek nem. A Tankcsapdának is elismerés a CD/DVD anyagért. És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy nekik könnyű, mert tőkeerősek és MOL, mert vannak más hazai zenekarok is komoly támogatással és mégis valahogy 4000 körül van az egy szem CD a polcokon... Tankék hihetetlen minőséget adtak nagyon-nagyon kevés pénzért. Az Ektomorf ugyan nem igazán az én zeném, de szeretem és szimpátiával figyelem őket, különösen Jaksa Robi (dob) miatt, aki hódmezővásárhelyi arc, ezért különösen büszke vagyok a sikerükre.

Kotta távozása pedig elmondhatatlan csalódás, de elfogadom a döntését, még akkor is ha megérteni (és a blogon a döntés okait részletezni) soha nem fogom...

1. Symphony X: Underworld 

Az év legjobbja, kétség nélkül. Nem akkora zenei élmény, mint a "Paradise Lost", de az szinte felfoghatatlan volt számomra, reálisan nem is elvárható, hogy megismétlődjön. Az "Iconoclast" okozta csorbát pedig kiköszörülték.

2. Angra: Secret Garden:

Kiko Loureiro mindig is nagy favorit volt itt nálunk, bármit is csinált, akár szólóban, akár a brazil cimbikkel. Zseniális anyagot hoztak össze most is. Annyira zseniálisat, hogy Fabio se vágta haza. Ez persze rosszindulatú kiszólás, de volt ilyen félelmünk, ez tény. És tisztességes is megemlíteni, hogy kifejezetten jól énekel.

3. Aerosmith: Rocks Donnington 2014 (CD/DVD)

Az AC/DC "Live At River Plate" és a Whitesnake "Live...In The Still Of The Night" klasszikus koncertfelvételeihez hasonló katartikus  élmény. A valaha megjelent legjobb koncertkiadványok között a helye. Zene, látvány, közönség. ROCK!

4. Jimi Hendrix: Electric Church (DVD) 

50 évig rejtve a szemünk elöl. Ezt hogy??? 500.000 ember előtt, a legnagyobb klasszikusokkal, és jó formában lévő Hendrixszel. 

5. Revolution Saints: Revolution Saints 

Tartuffe nem érti, mert ha nem vagyok Journey-fan, akkor nem lehetek RS-fan. Dehogynem. Itt más gitározik, aki ráadásul egy névre szóló, dedikált CD-t is küldött egy idegenbe szakadt cimborámnak köszönhetően, aki most engem bosszantandó együtt motorozgat vele, hogy a fene enné meg a szerencsés fajtáját! :-) 

6. Lynch & Sweet: Only To Rise

Nincs nagy megfejtés, mert vélhetően ez sem nagy egymásra találás, hanem íróasztalnál kigondolt és üzleti szempontokat szem előtt tartó és kiadói nyomásra összerántott Frontiers-nagyüzem, de ha jó, akkor az jó, márpedig ez jó. 

7. Eclipse: Armagededdonize

Másodvonalas svéd banda és azt hiszem, igaza van Tartuffe-nek, amikor a magyar csapatokat ostorozva kéri számon, hogy miként lehetséges, hogy a skandinávoknál  szinte havonta megjelenik a második (harmadik) ligából egy hibátlan dalokkal telepakolt lemez, jó énekkel, kiváló hangszeres játékkal. Mindenesetre ez éppen egy olyan anyag.

8. Vinnie Moore: Aerial Vision

Kevés listán fog szerepelni, merthogy instrumentális gitármuzsika és azt kevés rockrajongó gyomra veszi be, ez az igazság. De ettől még nagyon elképesztő, sőt kimondottan szerethető.

9. Slayer: Repentless

Megbánástalanul  vállalom az eretnekséget, hogy nekem éppen attól lett listás az anyag, hogy értelmezhetetlen tremolókar-rángatás helyett, feszes rockgitározást hallhatunk a lemezen Gary Holt részéről. Jeff Hanneman érdemei persze ettől függetlenül is elévülhetetlenek.

10. Iron Maiden: The Book Of Souls 

Egy éves listában alanyi jogon jár nekik egy hely, főleg, ha tényleg érződik, hogy komoly meló van az anyagban. Ez pedig itt és most megkérdőjelezhetetlen.

11. Voodoo Hill: Waterfall

Igazi minőségi hardrock, egyszerre feelinges, súlyos és modern gitárjátékkal.

12. Joel Hoekstra's 13: Dying To Live

Nem lehet azt állítani, hogy a kritikusok leborultak az anyag előtt, pedig egyáltalán nem rossz. Nekem kb. ugyanolyan értékű, mint Magnus Karlsson új dolgozata, de valamiért ezt többet hallgattam.

13. The Winery Dogs: Hot Streak

Néha be tudok sokallni Kotzen hangjától, de ettől még úgy megyek februárban a Barba Negrába, mint a pinty!

14. Farmikos: Farmikos

Jelentéktelen béna név, jelentéktelen béna lemeztasak, nem jelentéktelen béna muzsika, nagyon nem jelentéktelen béna gitározás. A zene kicsit elszállós, riffelős, zsigeri hard rock, de az egykori Randy Rhoads-tanítvány és rövid ideig Ozzy mellett is pengető Joe Holmes akkorákat gitározik itt, hogy szédület.

15. Luca Turilli's Rhapsody: Prometheus

Nekem még mindig bejön ez az élőben szinte előadhatatlan, stúdióban összerakott, rétegzett muzsika. Lehet lesajnálóan legyinteni és lehet bezzeg-mutogatni az ezredik, szakállat növesztő, retro-rock bandára, de a helyzet az, hogy én Luca barokk-metalját jelenleg ezerszer őszintébbnek érzem, mint  az új trend előtt hasra esőket.

15+1 Vásárhely Rocks!

Ezért megint kapni fogok, de hazudni akkor sem áll módomban, főleg a részben saját blogomon. Óriási kedvenc bizony ez a projekt ebben az évben és nagyon büszke vagyok, hogy ennyi vásárhelyi illetékességű muzsikus, ilyen színvonalas hangszeres játékkal járult hozzá egy helyi népdal előadásához.