Honlap:
zene.volumenband.com

Nem ismerem a csapaton belüli hierarchikus felépítést (ha van olyan egyáltalán…), ezért ne rója fel bűnömül a zenekar többi tagja, nekem egyedül Pénzes Máté az igazodási pont, még a G-jam zenekarból, akik itt a Dionysosrising blogon kezdték meg a diadalmenetüket. Tehát, azt tudtam csupán, hogy ahová Máté viszi a "kis piros" billentyűzetét (egyébként Nord Piano a neve...), ott szükségszerűen felbukkan a minőség (lásd még: Blahalousiana). No, most az is lehet ám, hogy a "kispirosat" ide nem is vitte, hanem csak azt a nagyon-nagyot és nehezet, tudjátok, a Hammond orgonát. Mindez a tényen nem változtat, nagyon úgy tűnik, hogy a minőség nem instrumentum-, hanem személyfüggő.

A VoluMen tehát minőség. Azt belátom, hogy a torziós gitárok, meg a konstans járó kétlábgép nem minden fülnek zene, hallgatni is "tereh", de azt nem, hogy a VoluMen miért nem szólhat a rádiókban, helyette miért kell pl. kiherélt, lebutított, lényegétől megfosztott Bergendy-klasszikust hallgatni napestig. Persze, az is igaz, hogy valójában ezen én már csak ritkán kattogok, az én acél/fém szívem már régóta darabokra törte (vagy inkább megkeményítette?) a magyar média rock-ellenes műsorpolitikája. Amikor ilyen hangulatú zene landol a szerkesztőségben, akkor azért fel-felböffen bennem a keserűség. A VoluMen pontosan azt a nyugis, élőhangszeres, de közérthető soft-rockot (blues, soul és csipetnyi funk ízekkel) tolja, ami igenis mehetne még a délutáni műsorsávban is anélkül, hogy károsodást okozzon a "finom" rádiós lelkekben.

A "Wake Up Now!" közéthető, slágeres dallamait a Jóisten is rádiós lejátszásra szánta, ebben egészen bizonyos vagyok, innentől kezdve pedig egyenesen bűn ennek ellenszegülni. A főtémát a második meghallgatás után már együtt fütyültem vezetés közben a kissé rekedtes, de kiváló hangú Schweighard Tamás énekessel. Minden hangszer hangsúlyosan a helyén van, de egyfajta tudatos visszafogottság lengi körül a lemezt, amely egyértelműen koncepció lehetett. Házat bontani nem lehet tehát a VoluMenre, ezért lemezről hallgatva elsősorban nyugis pillanatokra, estékre ajánlom, élőben viszont simán csapathatják izomból, hiszen ott van bennük a groove is, ennek felfedezéséhez sem kell mélyre ásni.

Az EP három angol és két magyar nyelvű dalt tartalmaz. Márti mellé most már Ági is felsorakozott, így mindkettőjüknek hivatalosan is van már "dala" az Artisjusnál, a másik pedig a slayeresen csengő, bájos "Ölni kéne" címet kapta. Nekem azért hiányzik itt-ott, hogy azt a bizonyos "betongolyót" belengessék és letaroljanak vele néhány tereptárgyat, de ne csodálkozzunk, ez egy rock/metal blog, amúgy meg nyugis pillanataimban és az autóban bármikor elhallgatom.

Túrisas