Kiadó:
InsideOut

Honlapok:
www.kansasband.com
facebook.com/KansasBand

Komoly megelégedettséggel (egyesek szerint önteltséggel) állapítom meg, hogy blogunkon már kétszer is írtam a Kansasről, pedig tengerentúli legenda-státusza ellenére nálunk, Európában méltatlanul hanyagolt bandának számítanak (s ezzel egy olyan illusztris társaság nagy tekintélyű tagjai, ahol még a Boston, Journey, Styx és Night Ranger ülnek a testületben). Simán lehet, hogy én sem ismerném, szeretném ezeket a csapatokat annyira, ha fordulatos ifjúkorom viharos szelei nem ragadnak magukkal, mint Dorothy-t és Toto kutyát, hogy valahol az USÁ-ban találjam magam évekig (persze nem Kansasben!).

A 2009-es Kansas DVD – ma is állítom – kötelező anyag, a "Song For America" pedig olyan örökzöld zenei eposz, aminek kétségkívül az "ügyeletes kedvenc" kategóriában a helye. Szinte hihetetlen, de a folyamatosan turnézó veteránok 16 éve jelentkeztek utoljára új anyaggal; a "Somewhere To Elsewhere" ráadásul – nagyon hosszú szünet és egy elég feszült viszony rendezése után – újfent a két legendás zeneszerző: Kerry Livgren és Steve Walsh kollaborációjából született. Nem tudni miért, ez az összeborulás nem bizonyult hosszú életűnek, talán ezért is határozta el Walsh 2014-ben, hogy leteszi a lantot (pontosabban otthagyja a szintit), azaz, végleg nyugdíjba vonul. Az együttes némi tanakodás után úgy döntött, hogy föltöltik a megcsappant személyi állományt és folytatják a közös muzsikálást.

A "The Prelude Implicit" ebben az értelemben viszont tényleg mérföldkőnek számít az együttes karrierjében, hiszen most először a két fő dalszerző nélkül írták meg a lemezt. Mondjuk én annyira nem féltettem őket, hiszen óriási rutinra tettek szert az elmúlt 46 évben, egyes tagok eddig is szólóztak, projekteltek, és személyes kedvencem, Phil Ehart dobos egy kivételes géniusz. Az "új" srácok sem kezdők, David Manion billentyűs, Zak Rizvi gitáros és Ronnie Platt énekes sem zöldfülűek, komoly szakmai múlttal rendelkeznek. Platt különösen jó választásnak bizonyult, hiszen adottságai alapján biztosan nem jelent majd neki problémát Walsh magasait kiénekelni.

A "The Prelude Implicit" vérbeli Kansas lemez lett, bár nem tartozik az együttes csúcsteljesítményei közé. A hőskorszak nyilván elmúlt már, kicsit öregurasak lettek, de ez érthető. Sok a lassabb, középtempós tétel, talán édeskésebbek, kiszámíthatóbbak a dallamok és az instrumentális részek sincsenek hosszúra nyújtva. Sajnálom, hogy a két gitárosban rejlő lehetőségeket nem használták ki, az első szólóra a harmadik számig kell várni, és a ritmusmunka sem lett szinte semmivel vaskosabb.

A játékidő nem hosszú, de nem is botrányosan rövid, sőt, a deluxe kiadást megtoldották két bónusz nótával: egy kvázi akusztikus balladával (Home On The Range) és egy instrumentális számmal (Oh Shenandoah). Az alapváltozat tételei közül értelemszerűen azok tetszenek jobban, amelyek nem annyira az együttes mindig is jellemző AOR hajlamát, hanem az energikusabb, összetettebb oldalát képviselik (Rhythm In The Spirit, Summer, Crowded Isolation). Csak remélni tudom, hogy a jövőben bátrabban fogalmaznak, nagyobb étvággyal szólóznak, progosabb dalszerkezetekben gondolkoznak majd...

Tartuffe