Boston: Life, Love & Hope (2013)

Bostoncover.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlap:
www.bandboston.com

Boston, Chicago, Kansas, Foreigner. Városok a nyugati partról. - gondoltam gyerekkoromban, midőn Komjáthy György műsoraiban rendre a west-coast stílus képviselőiként emlegette e neves zenekarokat. Manapság inkább AOR-nak mondanám a Boston vagy a Foreigner zenéjét, míg a Kansas és a Chicago - bár nekik is voltak AOR-bitális lemezeik - inkább a progresszív rock kategóriába tartoznak. Ráadásul földrajzi ismereteimet előkaparva azt kell mondjam, se Chicago, se Boston, de még Kansas City sincs kifejezetten a nyugati parton. Hogy a Foreignerről ne is beszéljünk, ők se a nyugati, se a keleti parton nincsenek, sokkal inkább külföldön. :)

Nos, a Bostont is Komjáthy György által ismertem meg, az első Boston lemezem mindjárt a harmadik volt. Nálam ma is az etalon az "Amanda", a "Cool The Engines" vagy a "Can'tcha Say (You Believe In Me)". És persze a Hang a zenéhez Brad Delp. Akinek 2007-es halála után el is könyveltem magamban, hogy ennyi! Több Boston lemez nem lesz. Bár volt már korábban is Delp-telen lemez (Walk On), nem is volt rossz, mégis úgy éreztem, itt most lezárult egy korszak.

Persze Tom Scholzot nem kell félteni. Ő egy nagyon lassan kibontakozó zeneszerző (hosszú az újratöltési ideje, ahogy apámnak is szoktam mondani, hiszen a két öcsém és köztem 14, illetve 26 év van), aki általában 8 évet kotlik egy-egy lemezen. 1978, 1986, 1994, 2002 után 2010-ben kellett volna az aktuális Boston-kodásnak bekövetkeznie, de Delp halála Scholzot is összezavarta, és csak most, 11 évvel az utolsó alkotás után jött ki az újabb lemez. Kárpótlásul a plusz 3 évért viszont kapunk 3 poszthumusz Delp nótát. A "Sail Away" egy korai gyöngyszeme a 2003 óta készülő alkotásnak, míg a "Didn't Mean To Fall In Love" és a "Someone" a 2002-es "Corporate America" dalai, az eredeti énekkel és újra felvett zenével. Szép tisztelgés Brad Delp előtt!

És hogy milyen a lemez? Ízig-vérig Boston! A jellegzetes gitárhang, a kidolgozott vokálok, a Scholz-féle riffekbe ágyazott lágy dallamok, mintha megállt volna az idő. Vagy visszaforgatták volna majd' 30 évvel. A nyitó "Heaven On Earth"-öt hallgatva újra elkapott az a hév, ami annak idején a "Third Stage" slágereit az agyamba égette. És a többi nóta is ezen a biztos és megszokott vízen evez, az egyetlen képtelen hullám a feszített víztükrön az a bizonyos egyetlen új Brad Delp-nóta, mely a monoton ritmusszekciójával és Kimberley Dahme Enigma-szerű prózájával kicsit indusztriálisabb körítést kapott. Üdítő változatosság a lemez többi részéhez képest.

Aki megújulást, modern megoldásokat, XXI. századi zenét várt Tom Scholztól, az csalódni fog. De aki úgy ül le meghallgatni, mint egy AC/DC lemezt, hogy ugyanazokat a riffeket újra és újra élvezni tudja a sokadik lemezen is, az maradéktalanul elégedett lehet, hiszen új korok jöhetnek, énekesek halhatnak, de a Boston most is ott áll Amerika keleti partján, hogy nyomja ugyanazt a nyugati parti rockzenét, amit a "More Than A Feeling" 1976-os megjelenése óta a west coast muzsika alapjaként vertek a fejünkbe.

CsiGabiGa

Címkék: lemezkritika