Kiadó:
AFM records

Honlap:
facebook.com/burningpointfinland

A Burning Point nem mai csapat, de az igazi kitörés sosem sikerült a B osztályból – mondjuk ki, nem véletlenül. A klisékkel megbízhatóan, de nem virtuózan bánó, a Hammerfall, vagy a Bloodbound világában halászgató együttes amolyan jó iparos módjára gyártotta eddigi lemezeit, amiken azért mindig talált az ember egy-két olyan slágert, melyek készenléti üzemmódban tartották az őket követő hallgatókat a következő lemez érkezéséig.

2015-ben aztán jelentős változáson esett át a gárda, hiszen az énekesi posztra az a Nittle Valo érkezett, aki a Battle Beast első lemeze után került ki a csapatból, ahonnan ez igen könnyen megy, hiszen azóta az alapító gitáros is távozott, hogy jelenleg a hazai Wisdomot erősítse. Valo tulajdonképpen a női UDO, torkába az egyik hangszál mellé egy ráspoly is került, hogy hol rekesztve, hol klasszikus éneklésbe váltva – hogy mikor melyikre, mindig a helyzet, izé, a zene hozza – turbózza fel az alapvetően egyenes vonalú indulókat. Bemelegítésként aztán ki is adtak 2015-ben egy LP-t, hat új és öt régi szerzeménnyel, plusz egy KISS feldolgozással, és mivel a fogadtatás kedvező volt, máris itt a folytatás.

A zenei világ módosult egy kicsit, a fémes hangzást sajnos – szerintem koncepciótlan módon – gyakran töri meg a Battle Beastben is haláli idegesítő CASIO billentyű – hallgasd csak meg a "My Spirit"-et –, én el sem tudom képzelni, hogyan tetszhet ez a csilingelő hangszín egy metalt kedvelő zenésznek, vagy egyáltalán, nyolc éves koron túl bárkinek... A kezdő, húzónótaként felpakolt "Master Them All" ugyan igazi metal-himnusz, de a későbbiekben a nyolcvanas évek amerikai metaljának rockosabb hatása is tetten érhető, bár a "Chaos Rising" a maga monoton darálásával már egyértelműen Judas Priest hangulatot vág az arcunkba – Valo a stílusnak megfelelően egy női ogreként üvölti végig a sorokat, és hát Metalországban a meséhez hasonlóan ez mindenképpen erény.

A lemez sajnos ezek után beleszürkül a megszokottakba, és sem az egyébként ügyes gitárosok, sem Valo nem képes ezen változtatni, még akkor sem, ha a "Lost In Your Thoughts"-ban hölgyünk kétféle hangszínen próbál némi változatosságot hozni az egymásra rakott szürke panelek közé. A végére aztán teljesen elfogy az ihlet, és a zárásként előadott Lee Aaron feldolgozás, a "Metal Queen" helyett is el tudtam volna képzelni valami fémesebb, ütősebb dolgot. (Milyen poén lett volna egy Battle Beast számot átgyúrni!) A csapat sajnos nem tudott élni az újítás lehetőségével, és a producer – már ha volt – sem állt a helyzet magaslatán, aki nem tudta eldönteni, mi legyen a stíluspreferencia: indulós, dübörgő heavy metal, vagy billentyűvel megtámogatott heavy rock.

Sajnálom, hogy így alakult, mert Valo hangja tényleg kiváló, remélem, a következő lemezen a nyitó nótához hasonló indulókkal teszik le a voksot a "keményebb út" mellett. Mert ilyen hangú hölggyel ezt vétek volna kihagyni.

Garael