Kiadó:
Inner Wound

Honlapok:
www.pyramaze.com
facebook.com/pyramaze

Hát ez beütött. (Szegény Klicskó is ezt mondhatta ma éjjel lezajlott, elbukott visszatérő címmérkőzésén...) Pedig a nagy elvárásokkal induló csapatot besoroltam abba a kategóriába, ahová azokat, akik sosem fogják beváltani a hozzájuk fűzött szép reményeket (Dickens most biztos sírna). Pedig mint énekespárti hallgató, úgy lestem megjelenő albumaikat, mint egyszeri kamasz a nyitva hagyott női öltöző ajtaját: a csapatban megfordult már az egyébként  méltatlanul eltűnt Lance King, Urban breed, sőt, itt kezdte újra kurtára sikeredett metál énekesi karrierjét a valamikori kultikus sztár, Matt Barlow is. Hiába azonban a csatasorba állított tényleg első osztályú frontemberek hada, a végső produkció sosem tudott megragadni, pedig önként kínáltam magam – ez persze annak idején már a lányoknál sem jött be teljes sikerrel. Lehet, hogy én voltam türelmetlen, esetleg zenei ízlésemben történt némi változás, de a jelenlegi albumon azt hozták össze a fiúk, amit mindig is elvártam tőlük: kiváló, év végi listára igencsak esélyes Garael-metalt!.

Miben változott az együttes zenéje? Nagyon semmiben, jóllehet, nekem sikerült olyan elemeket is felfedeznem a "Contingent"-en, ami korábban nem volt rájuk jellemző: mikor meghallottam a nyitó szerzemény alattomban előbukó doom riffjét, kellemes borzongás futott át rajtam, majd ahogy egymás után jöttek a szerzemények, Alienként rágta keresztül magát rajtam a felismerés, hogy itt bizony egyes elemeiben egy igen jól sikerült Evergrey/Draconinan Times korabeli Paradise Lost/és valami optimistább hangvételű epikus egyveleggel állunk szemben, ahol a zenészek olyan csemegékkel tudnak szolgálni, mint a "Kingdom Of Solace"-ban elrejtett klasszikus zenei betét, vagy a "World Divided" kvázi Evergey slágere.

A csapat énekese, Terje Haroy – akit a zenekukázó nagyérdemű az euro-power stílusban alkotó Memorized Dreamsből ismerhet –, ezúttal összeszedte magát, nem megy bele olyan párbajokba, ahonnan eleve vesztesként távozna, így kellemesen ráspolyos orgánumával könnyedén viszi a hátán az albumot, bár az igazi frontember véleményem szerint a billentyűs, Jonah Veingarten, akinek iskolázott játéka olyan hangulati vázát alkotja a daloknak, melyekre a szépen kivitelezett szólók, és a dallamok könnyedén építhetik fel a lemez legnagyobb erősségét alkotó különleges atmoszférát. (Jacob Hansen nem véletlenül szerepelt a Beyond Twilightban, tehetsége megkérdőjelezhetetlen, jóllehet, azért én a jelenlegi albumon elbírtam volna némi több kiállást – ez persze jelenthet olyan alázatot is, amit mondjuk politikusainknak kellene tanúsítaniuk egyes helyzetekben.)

A "Contingent" a leírtak ellenére nem egy könnyű anyag, aminek kibontását nehezíti a hangulati-tempó homogenitás, olyan monolitot alkotva, amitől könnyedén megrettenhet a csákányát erősen markoló hallgató. Nem mondom, kellett pár hallgatás, amíg a szerzemények megadták magukat, alattomban kúszva az idegpályákon agyam tetszést indukáló részéig, hogy befészkelve magukat, visszaélve a helyzettel, újra-és újrahallgatási kényszerrel biztosítsák a lemez alapos feltérképezését. 

Az Anubis Gate vázán alkotó banda produktuma egyébként összefüggő történetet mesél el, amivel most nem fárasztanám az olvasókat, a remekül komponált átkötő elemek igazából szövegértés nélkül is biztosítják azt a különleges, szomorkás, ám mégis tettre sarkalló hangulatot, ami végre megjegyezhető dallamokkal támasztja alá a lemez kiugró színvonalát. Áldozz hát rá egy kis időt, mert megéri, aki visszasírja ifjúsága említett bálványait, az most végre visszakaphat valamit akkori érzéseiből, újra átélve a fiatalság életet meghatározó élményeit.

U.i.: Itt kérek bocsánatot az általam többször is alábecsült Memorized Dreams rajongóitól: a csapatban játszó zenészek idén már másodszor bizonyítják, hogy néha a kritikus is tévedhet a tehetség megítélésében, lásd-halld: Aldaria.)

Garael