Kiadó:
Sony/Legacy

Honlapok:
www.satriani.com
facebook.com/joesatriani

Ejh...!!! Ez már tényleg csak becsületből! A legutóbbi, 15. Satriani megjelenéskor – én, hülye! – azt találtam írni, hogy róla bizony "írni kell, írni illik és írni fogok, ha belegebedek is". Hát íme! ... Az a fránya kötelességtudat...

Eltelt újabb három év, és nem túl sok lelkesedéssel nekiveselkedtem a legfrissebb anyagnak, hogy azután még kevesebb lelkesedéssel megfogalmazzam azt a kétségbeejtően kevés gondolatot, ami bennem fölmerült róla. Igaz, már többször leírtam, hogy a zenésztársak váltogatása jó eredményekkel kecsegtethet, most ezt is visszavonom. Nincs már se Vinnie Colaiuta, se Chris Chaney, se Marco Minnemann, se Bryan Beller, csak Chad Smith (Red Hot Chili Peppers, Chickenfoot) és Glenn Hughes (Deep Purple/Black Country Communion) meglehetősen furcsa párosa (akik egyébként tetszés szerint behelyettesíthetők lennének bármelyik kaliforniai session zenésszel). Na és van az unalom, amit csak egy-két percre szakít meg pár olyan szerzemény, ami a gitáros hőskorszakában bónuszként fölkerülhetett volna a lemezekre (pl. a sorelső, gyanúsan ismerős "Energy", vagy a címadó "What Happens Next").

Egyébként az "Invisible" című dal tökéletes illusztrálása annak, amiért mostanában egyre nehezebb szívvel hallgatom Satrianit. Kifejezetten ígéretesen, majdnem "live" fílinggel indul a dal, hogy azután csak hidegfejű profizmussal kivitelezett kínlódás kövesse: egy kis "balalajka", egy "se füle, se farka" dallam, na és a tremoló kar koncepciótlan rángatása. Ezzel kár szívatni a régi rajongókat, újakat meg úgyis reménytelen szerezni ezzel a stílussal!

Tanár Úr! Annyira sajnálom! De ezt az órát most simán végigszundikáltam!

Tartuffe