A Riverside bármennyire is dicséretes státuszt ért el az underground mezőnyében, blogunk oldalain nem sikerült osztatlan sikert elérnie. Ennek okairól és azok valóságtartalmáról most nem szeretnék vitát nyitni – aki szeretné tudni fenntartásaink eredőit, az olvassa el a korábbi lemez kritikájához írt hozzászólásokat. Egyébként sem az okkeresés ideje a mostani, hanem a búcsúzás méltatásáé: a lemez ihletője – és a hangulat meghatározója – a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt gitáros, Piotr Grudziński, akinek hiánya – jóllehet a fő dalszerző az együttes vezetője, Mariusz Duda – ha hangjegyekben nem is, de a lelkekben és a szívekben mindenképpen jelenlévő és soha el nem múló.

A gyász jelen esetben azonban nem bénította a kreatív szellemet: a méltatott dal ha nem is "progresszív" módszertani jellegével, de hangulatával és azonnal megmaradó finom, szinte éteri dallamaival teremt egyedi, sajátos világot, amiben ott van a bánat, de ott van a szeretet is, és ami hasonlatos a gyermekét elaltató, és pusztán egy éjszakára búcsúzó anya áramló érzelmeihez. A mélyre hangolt gitárok tónusa így válik depresszív helyett melengetővé – ez a transzformáció, úgy gondolom, jóval nehezebb, mint a gyász közvetlen, tömény közvetítése. És ha ez így van, akkor megtaláljuk a progresszivitást is a megvalósult célokban.

Garael